emberi méltóság;ombudsmanhelyettes;Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja;

2016-10-17 19:42:00

Tudta? - A szegénység ütközik az emberi méltósághoz való alapjoggal

A nemzetiségek jogaiért felelős ombudsmanhelyettes közlése szerint a szegénység és a társadalmi kirekesztés önmagukban az emberi méltósághoz való alapjoggal ütköző jelenségek. Szalayné Sándor Erzsébet a hétfőn tartott szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából adott ki közleményt.

A biztoshelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a történelmi fejlődés sajátosságai folytán a roma nemzetiséghez tartozó emberek jóval nagyobb arányban küzdenek szociális, megélhetési vagy lakhatási problémákkal, mint a nem roma állampolgárok. Éppen ezért a szegénység elleni fellépés Magyarországon különösen összetett feladat, amely nem választható el a társadalmi kirekesztés, a diszkrimináció elleni harctól. Anehézségekkel küzdők csak akkor reménykedhetnek a felemelkedésben, ha biztosak lehetnek abban, hogy nem éri őket hátrány a származásuk miatt.

Szalayné leszögezte: ombudsmanhelyettesként határozottan fellép a nemzetiségen alapuló diszkrimináció ellen, az ugyanis a romák kiszolgáltatott helyzetének súlyosbodását, szegénységük további mélyülését eredményezheti. A társadalmi igazságtalanságok felszámolása minden érintett fél cselekvő és felelősségteljes hozzáállását igényli - figyelmeztetett.

Üres kanalak a Parlament előtt
Párbeszéd Magyarországért akciója volt a négyszáz, a fővárosi Kossuth téren lerakott kanál, így emlékeztek meg a nélkülözőkről a szegénység elleni küzdelem világnapján, illetve így üzentek a kormánynak. Szabó Tímea, a PMt társelnöke sajtótájékoztatóján elmondta: Magyarországon több mint négymillióan élnek havi kilencvenezer forintnál kevesebből. A szegénység veszélyének leginkább a gyermekek vannak kitéve, a szegénységben élő gyermekek aránya 2010-2014 között 38 százalékról 42-re nőtt - tette hozzá Szabó Tímea, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az un. dolgozói szegénység is nő, vagyis azok közül is sokan nélkülöznek, akiknek van munkájuk. Minden egyes kanál tízezer nélkülözőt jelképez - magyarázta a akciójuk jelentését a képviselő

Szalayné Sándor Erzsébet közleményében felidézte, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése 1992 decemberében nyilvánította a szegénység elleni küzdelem világnapjává október 17-ét, hogy a szegények helyzetére és a szegénység kialakulásának társadalmi és gazdasági okaira irányítsa a figyelmet.

Az Eurostat adatai szerint 2008 és 2015 között a szegénységgel és társadalmi kirekesztettséggel fenyegetett népesség aránya sem az Európai Unió egészében, sem Magyarországon nem csökkent. Az unió népességének csaknem negyede, a magyar lakosságnak pedig mintegy harmada tartozik ebbe a körbe, ami azt jelzi, hogy minden tagállamnak fokozott erőfeszítéseket kell tennie a szegénység leküzdésére. Különösen fontos a legkiszolgáltatottabbak helyzetének javítása, a gyermekszegénység elleni harc.