Nagy-Britannia;UKIP;Steven Woolfe;

2016-10-18 10:08:00

Halálspirálban az UKIP?

Kilépett az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) soraiból az egyik európai parlamenti képviselő. 

Steven Woolfe egyike volt azoknak a honatyáknak, akik az EU-ellenes párt vezetői posztjára pályáztak. Az UKIP emblematikus figurája, Nigel Farage a Brexit-referendumot követően lemondott a párt vezetéséről, de időközben már a távozása után megválasztott új pártvezér is távozott. Miután Diane James mindössze 18 nap után benyújtotta lemondását, Woolfe az egyik fő esélyes volt az UKIP vezetésére.

A 49 éves politikus október 6-án Strasbourgban keveredett vitába egy párttársával, a hírek szerint összeverekedtek, s Woolfe olyan rosszul lett, hogy pár napig kórházban kezelték. Bár Mike Hookem tagadta, hogy megütötte volna Woolfe-ot, az EP-képviselő mindenesetre feljelentést tett a rendőrségen. Kettejük vitája egyébként azon robbant ki, hogy Woolfe elmondta: fontolgatja, hogy átlép a Konzervatív Pártba.

Woolfe szerint az UKIP párt „nem életképes” egykori vezetője, Nigel Farage nélkül, halálspirálba került, s ezt saját maguk okozták. A képviselő megneheztelt párttársaira, mert igaztalan vádakat vágtak a fejéhez és a verekedés óta senki még csak meg sem kérdezte közülük, hogyan érzi magát.

Az UKIP vezetői posztjára október 31-ig lehet pályázni, s az új vezető személyét november 28-án jelentik be.