Bulvár;Fluor Tomi;Pécsvárad;Wellhello;

Botrány lett a koncertből? Beperelheti a polgármester a népszerű együttest

Csalódottan mehettek haza a Wellhello rajongói a pécsváradi koncertről, a fiatalok között népszerű együttes ugyanis az előre megbeszélt és kifizetett másfél óra helyett csak egy órát volt a színpadon - állítja a Bors. A lap szerint a polgármester a pert sem tartja kizártnak.

"Este kilenctől fél tizenegyig hirdették meg a koncertet. Előtte volt eső, de a fellépés alatt egy csepp sem. Így nagyon meglepődtünk, amikor alig egy óra múlva a zenekar egyszer csak befejezte. Sokan ott maradtak, fütyültek, „vissza, vissza!”, kiabálták. Mi is vártunk picit, hátha folytatják, pedig tudjuk, sosem jönnek ki újra. Nem először voltunk ugyanis Wellhellón. Sokan csalódtak, és úgy érezték, becsapták őket" - ezt a koncert egyik résztvevője mesélte a bulvárlapnak.

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

A Bors szerint a zenekar meg is kapta előre a gázsiját, 2,5 millió forint plusz áfát, így a polgármester is meglepődött, hogy fél órát lecsippentettek a programból. "Jelenleg tárgyalásban vagyunk még a menedzserekkel, próbálunk egyezkedni és vizsgáljuk, mi a teendő. Az is lehet, hogy peres útra kell majd vinni az ügyet" – nyilatkozta Zádori János.

A zenekar a lapnak cáfolta, hogy egy órás lett volna a koncert, és azt is, hogy Fluor Tomiék ne mentek volna fel újra a színpadra a közönség visszatapsára, de azt elismerték, hogy az együttes egyik tagjának betegsége és a rossz idő miatt a fesztiválokon bevett, rövidebb programot játszották. – A szerződésben szereplő időtartamra hivatkozni jogos Pécsvárad részéről, ténylegesen folynak a megrendelő és a Wellhello rendezvényszervezői között egyeztetések a visszatérítendő összeg utalásáról, hisz fel sem merült a lehetőség, hogy ez ne kerülne rendezésre, perre biztosan nem lesz szükség - reagált a Wellhello.