Boko Haram;elrabolt lányok;

2016-10-19 10:56:00

Nem akarnak kiszabadulni az elrabolt iskolás lányok

Miután a nigériai kormánynak sikerült kiszabadítania több mint húsz diáklányt azok közül, akiket mintegy két és fél éve raboltak el az ország északkeleti részén lévő Chibok egyik iskolájából, a kabinet tovább tárgyal a Boko Haram szélsőséges iszlamista terrorszervezettel arról, hogy engedjen el további lányokat is. Az AP hírügynökség egy helyi illetékest idézve megjegyezte, 83 lány kiszabadításáról lenne szó, ám ők meglepő módon nem akarnak visszatérni. 

A Chibok Development Association elnöke, Pogu Bitrus annak a véleményének adott hangot, az lehet ennek az oka, hogy vagy radikalizálódtak, s ők is iszlám fundamentalistákká váltak, vagy pedig egyszerűen szégyellik magukat amiatt, mert egy szélsőségeshez mentek hozzá, s gyermeket is szültek.

A 2014-es emberrablási akció során 276 lányt raboltak el az iskolából. Több tucatnyi diáklánynak azonnal sikerült elmenekülnie, de több mint száz a szélsőségesek fogságában maradt. Múlt héten a kormány és a Boko Haram megállapodásának köszönhetően sikerült kiszabadítani több mint húsz lányt.