Cinege utca;Ghaith Pharaon;

2016-10-19 14:06:00

Orbán szomszédja lett az Interpol által körözött befektető?

Arab befektető vette meg az Orbán-házzal szemközti villát a fővárosi Kútvölgyi út és a Cinege utca közti területen. Az említett új szomszédról, Ghaith Pharaonról úgy tudni, hogy a terroristák pénzét kezelte, és az Interpol most is körözi - írja a Magyar Narancs.

Az arab férfi annak a banknak volt az egyik vezetője és egyben leghíresebb strómanja, amit csalással, pénzmosással, vesztegetéssel, fegyverkereskedelemmel, terrorizmus támogatásával, nukleáris technológiával való kereskedéssel, valamint prostitúció és illegális bevándorlás elősegítésével vádoltak, és az amerikai szenátus vizsgálóbizottságának 1992-es jelentése szerint ezeket a bűncselekményeket el is követték.

A Bank of Credit and Commerce International (BCCI) egykori vezére lett most Orbán Viktor szomszédja, ő költözött be ugyanis a budai Cinege utca 4. szám alatt található ingatlanba, ami korábban óvodaként is működött, de már régóta lakatlan - állítja a Magyar Narancs. A hetilap szerint az 573 m²-es lakóterületű villát, valamint a szomszédos – Cinege utca 6. szám alatti – telket Ghaith Pharaon ügyvédjének, Ammar M. Abu Namousnak a cége vásárolta meg, akit korábban Tiborcz Istvánnal és a kormányközeli Naffa család egyik tagjával kaptak lencsevégen.