Pártok a forradalomban

A Műszaki Egyetem nagygyűlésén október 22-én elfogadott követelések között egyértelműen szerepelt a többpártrendszer igénye: „Általános, egyenlő és titkos választásokat követelünk az országban, több párt részvételével, új Nemzetgyűlés megválasztása céljából.” Mégis kevés szó esett az elmúlt években arról, hogyan szerveződtek pártok a forradalom napjaiban és milyen volt a fogadtatásuk.

A forradalom előtt csak a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) működhetett, s 870 ezer tagja volt. Ez a hatalmas párt napok alatt szétesett, szinte teljesen elolvadt. Az MDP október 31-én ténylegesen is megszűnt, létrejött a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), Kádár János vezetésével, az Ideiglenes Intéző Bizottságban Nagy Imre és társai kaptak helyet. A sors groteszk játéka, hogy november 4-e után az Ideiglenes Intéző Bizottság hét tagja közül öten a jugoszláv követségen tartózkodtak, egy letartóztatásban volt, a hetedik tag - Kádár János - azonnal új Ideiglenes Intéző Bizottságot szervezett. Az új párt támogatottsága az első hetekben igen alacsony volt, és nem volt érdemi hatása az eseményekre.

A forradalom első napjaiban nem került előtérbe a pártok szervezése. Ezekben a napokban jöttek létre a forradalom új szervezetei, a munkástanácsok és a forradalmi bizottságok, amelyek befolyással voltak a közhangulatra. A szovjet csapatokat október 29-én kivonták Budapestről, ezután csökkentek a fegyveres harcok, és november első napjaiban mondhatni konszolidálódott a helyzet, akkor kezdődött a pártok szervezése.

Tulajdonképpen újraszervezték a korábbi pártok egy részét. Ez megfigyelhető volt Nagy Imre kormányának változásaiban is. Első kormányát, amelyet október 27-én hirdetett ki, általános elégedetlenség fogadta, mivel többnyire a régi miniszterek kaptak benne helyet. A későbbi átalakítások idején már több párt képviselője is helyet kapott a kormányban, a november 2-án meghirdetett utolsóban a Független Kisgazdapártnak három, a Magyar Szociáldemokrata Pártnak három, a Petőfi Pártnak (volt Nemzeti Parasztpárt) két képviselője kapott helyet, és Nagy Imrén kívül az MSZMP-nek is volt további három képviselője.

A pártok kormányszintű képviselete nyilván helyi szinteken is erősítette a pártok szervezését. November első napjaiban az újságok már sorozatban számoltak be a (főleg budapesti) helyi pártszervezetek megalakulásáról. Ekkor a forradalmi bizottságok, bár támogatták a többpártrendszer bevezetését, korainak tartották a pártok szervezését, mert féltették a kialakult egységet, és ennek a véleményüknek hangot is adtak. Például a Jászberényi Járási és Városi Forradalmi Bizottságban mi is korainak tartottuk, és nem is támogattuk a pártok szervezését. A Törökszentmiklósi Járási Forradalmi Tanács november 2-i jegyzőkönyve szemléletesen mutatja ezt a véleményt: „Az engedélyezett pártok megalakulása a községekben folyamatban van. Át kell azonban érezni minden polgártársnak a jelenlegi idők komolyságát, és nagyon vigyázni kell arra, hogy a szervezések széthúzást, torzsalkodást ne idézzenek elő. Magyar nemzetünk egységét a történelem folyamán már nem egyszer megbontották viszálykodások, ami miatt függetlenségünk forgott veszélyben, sőt el is veszítettük azt. Ha valaha szükség volt a nemzeti összefogásra, nemzeti egységünkre, úgy soha jobban nem volt rá szükség, mint éppen ezekben a sorsdöntő napokban.” (Szolnok Megyei Levéltár)

Németh László író a következőket írta: „A nemzet ilyen óriási megmozdulása után természetes, hogy őt magát kell megkérdezni, hogy képzeli el a jövőjét. Ennek a megkérdezésnek a legmegbízhatóbb módja a választás, a pártprogramoknak a nemzet elé bocsátása. Első lépés erre az 1948-ban felbomlott pártok feltámasztása lehet. Én azt hiszem, kül- és belpolitikai okból is jobb lett volna, ha néhány hetet még várhattunk volna, de ha a nemzet élni akar visszaszerzett jogával, vigyázzunk, hogy minél több jó, és minél kevesebb rossz származzék belőle” (Új Magyarország, november 2.)

Mindszenty József hercegprímás november 3-i rádióbeszédében szintén kitért a pártokra. „Én pártokon kívül és – állásom szerint – felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak. Mert az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre.”

Az „Egyetemi Ifjúság” című lapban november 4-én jelent meg a „Pártharcok most?” című szerkesztőségi cikk, amely fiatalos hévvel és szókimondással kárhoztatja a pártoskodást.

„Pártok, szervezetek alakulnak szerte. Pobedák, Skodák, Hudsonok futkosnak az utcán lázas sietséggel, ügybuzgó új funkcionáriusokat szállítanak, előzik az élelmiszereket szállító gépkocsikat, mintha az egész világon az ő útjuk lenne a legfontosabb. …Szükség van pártharcokra, de nem most az istenért, amikor – úgy látszik – ránk szakad egy rettenetes imperializmus minden tankjával, automata fegyverével, fasiszta módszereivel, embertelenségével, és amikor bármelyik pillanatban ránk szakadhat - a harmadik világháború.” (Részletek a még november 3-án íródott cikkből.)

A rendszerváltás utáni évek pártviszályainak ismeretében mondhatjuk, hogy aggodalmuk nem volt alaptalan. Most is érvényes a forradalom időszakának követelése: „szükség van a pártokra” de emlékezzünk Németh László figyelmeztetésére is, miszerint „vigyázzunk, hogy minél több jó, és minél kevesebb rossz származzék belőle.”