hulladék;EB;asztalitenisz;Póta Georgina;

2016-10-20 21:18:00

Póta 0-3-ról fordított

Három magyar játékos, Póta Georgina, Pergel Szandra és Lovas Petra vette sikerrel a női egyes csütörtök délutáni első fordulóját a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon, Nagyváradi Mercédesz és Madarász Dóra viszont nem jutott be a legjobb 32 közé.

A legjobb hazai pingpongozó, a vegyes párosban negyeddöntőig jutott Póta (34. a világranglistán) egyesben az angolok 18 éves, ázsiai felmenőkkel rendelkező tehetsége, Ho Tin-tin (214.) ellen mutatkozott be, és alaposan ráijesztett a szurkolókra, az első három szettet ugyanis riválisa nyerte, sőt a negyedikben is vezetett 6-5-re. A közönség által hajtott Pótának innen sikerült fordítania, és pénteken a román Irina Ciobanu (128.) vár rá.

"Az első két és fél szettben nem éreztem a játékot, meg voltam zavarodva. Délelőtt nem volt ilyen sok néző kint, szerettem volna bizonyítani, és ez görcsössé tett. És a labda is más ezen az Eb-n, mint amivel játszani szoktunk" - nyilatkozott a nyolcadik helyen kiemelt magyar játékos. "A harmadik játszma végére aztán belejöttem, ott 10-8-ról vesztettem, ha az megvan, akkor lehet, hogy 4-2-re nyerek" - tette hozzá.

Póta hozzátette: szereti a kiélezett helyzeteket, de most azért ő is nagyon izgult, és 0-3-as állásnál átfutott rajta, hogy "ciki lesz", ha kiesik, és nagyon örül, hogy nem így történt.

A selejtezőből csoportgyőztesként főtáblára jutott Pergel (106.) a lengyelek ötszörös paralimpiai bajnokával, Natalia Partykával (83.) találkozott, akivel nagyon szoros mérkőzést vívott. Négyszer is tíz pont állt a szettet elvesztő játékos neve mellett, de a játszmák végén többnyire a budaörsi Pergel fókuszált jobban, és 4-1-re nyert. A 26. kiemelt búcsúztatása után pénteken, a 32 között nagyon nehéz ellenfél, az ötödikként rangsorolt holland Li Jie (26.) vár rá.

Lovast (91.) a világranglistán nem jegyzett ukrán Ganna Gaponovával sorsolták össze, ami jó hír volt számára, mivel kifejezetten szeret védekező stílusú játékosok ellen játszani. Ez a mérkőzésen is megmutatkozott, hiszen rendkívül türelmesen játszva sorra gyűjtögette a pontokat, majd a szetteket is, az ukrán gyakorlatilag a játszmanyerés közelébe sem került. Lovas végül simán győzött.

"Jó volt végre játszani" - mondta az MTI-nek Lovas Petra arra utalva, hogy 27. kiemeltként egyesben csak a főtáblán kapcsolódott be a küzdelembe, és párosban is csak az Eb harmadik, csütörtöki versenynapján játszott először. "Nagyon szeretek védők ellen pingpongozni, ez most is így volt, bár a labdával azért voltak gondjaim. Sokkal lassabban jött vissza az ellenfélről, nagyon türelmesnek kellett lennem" - mondta.

A Szekszárd 36 éves játékosa a következő körben, pénteken a tizenharmadikként rangsorolt román Daniela Monteiro Dodeannal találkozik, aki az 50. a világranglistán. "Jobb játékos, mint én, negatív ellene a mérlegem, de ha tudom azt a laza játékot hozni, amit az edzéseken, akkor szoros meccset vívhatok vele" - fogalmazott Lovas.

A selejtezőből feljutott Nagyváradi (247.) ugyancsak egy védővel került szembe, de csak a harmadik szettet tudta szorossá tenni a 12. helyen kiemelt orosz Polina Mihajlova (48.) ellen, így ő búcsúzott a nyitófordulóban. Ahogy Madarász (113.) is, aki ugyan kiegyenlített csatát vívott a mezőny legidősebb asztaliteniszezőjével, az 53 éves luxemburgi Ni Xialiannal (66.), de a végén a tollszárfogásos technikával, kellemetlen stílusban játszó vetélytárs örülhetett. Egyesben Madarász is a kvalifikációban kezdte a tornát.
A vasárnapig tartó egyéni kontinensviadalon 44 ország 254 játékosa, köztük 12 magyar versenyzett, illetve versenyez.

Eredmények:
főtábla:
női egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Lovas Petra-Ganna Gaponova (ukrán) 4-0 (7, 7, 4, 1)
Pergel Szandra-Natalia Partyka (lengyel) 4-1 (9, 10, -10, 10, 10)
Póta Georgina - Ho Tin-tin (angol) 4-3 (-5, -4, -11, 7, 7, 8, 5)
Polina Mihajlova (orosz)-Nagyváradi Mercédesz 4-0 (5, 5, 13, 5)
Ni Xia Lian (luxemburgi)-Madarász Dóra 4-2 (9, -9, 9, -5, 9, 9)

korábban:
vegyes páros, negyeddöntő:
Aleksandar Karakasevic, Ruta Paskauskiene (szerb, litván)-Oláh Benedek, Póta (finn, magyar) 3-1 (6, 1, -6, 8)
vegyes páros, 2. forduló (nyolcaddöntő):
Oláh, Póta-Li Ahmet, Hu Melek (török) 3-2 (3, 8, -5, -4, 9)
Karakasevic, Paskauskiene-Szudi Ádám, Pergel 3-2 (-13, -5, 7, 7, 7)
női páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Madarász, Pergel-Manca Fajmut, Tamara Pavcnik (szlovén) 4-0 (6, 9, 3, 6)
Póta, Matilda Ekholm (magyar, svéd)-Charlotte Carey, Nicole Trosman (walesi, izraeli) 4-0 (6, 4, 3, 6)
Daniela Dodean Monteiro, Elizabeta Samara (román)-Lovas, Eva Odorova (magyar, szlovák) 4-1 (7, 5, -8, 5, 6)
férfi páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Szudi, Lakatos Tamás-Petyo Krasztev, Alexander Valuch (bolgár, szlovák) 4-2 (-10, 6, 7, 6, - 6, 12)
Paul Drinkhall, Liam Pitchford (angol)-Ecseki Nándor, Majoros Bence 4-2 (-9, 7, 8, -9, 9, 7)

később:
férfi egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Szudi-Marcos Freitas (portugál) 19.20
Pattantyús Ádám-Mattias Karlsson (svéd) 21.00