Balog emberminiszter Berlinben 1956 kapcsán arról beszélt a németeknek, hogy a hatvan évvel ezelőtti kivándorlás nem olyan kivándorlás volt, mint a mai kivándorlás.
1956-ban a miniszter még meg sem született, honnan tudhatná, milyen kínkeserves beszélgetések zajlottak a szoba-konyhás társbérletekben a konyhaasztal körül, becsomagolt bőrönddel a lábaknál? Menni, vagy maradni? Új életet kezdeni Nyugaton? Magukra hagyni az idős szülőket, majd csak boldogulnak valahogy? Ahol demokrácia és szabadság van, ahol nem a protekcionizmus dönti el, kiből mi lehet. Ahol a tányérmosogatásból is jobban meg lehet élni, mint idehaza a mérnöki vagy a tanári diplomából. Ahol nem tenyerel bele a politika az emberek magánéletébe, és nem kell farkasként együtt üvölteni a vezér csalhatatlanságát a falkával…
Mit tud Balog miniszter arról, milyen beszélgetések zajlanak a mai konyhaasztalok mellett, mielőtt kocsiba ülnek a gyerekeink? Mit tud arról, nekik mekkora dilemma a menni vagy maradni? Magukkal vinni a gyerekeiket, új életet kezdeni valahol, ahol sose lehetnek jobb németek, jobb svájciak, jobb angolok, mint akik ott születtek. Magukra hagyni a nagyszülőket, akik majd skypon láthatják, hogyan nőnek az unokáik.
Ott most is jobban élhetnek tányérmosogatásból a tanárok, a mérnökök, mint idehaza. Nem fogják be az újságírók száját, nem hazudnak győzelmet abból, ami vereség, nem iskolázatlan gázszerelőknek áll a pálya. Az kap esélyt a boldogulásra, aki tehetséges. És jogrendben nőhetnek fel a gyerekeik.
Ha Balog miniszter valóban nem tudja, hogy ez a kivándorlás éppen olyan kivándorlás, az nagyon szomorú. Hiszen ez ugyanolyan menekülés, mint 56-ban volt.
