telefon;tanúvallomások;körúti robbantás;

2016-10-21 19:33:00

Körúti robbantó - Tanúvallomások is alátámasztják a letartóztatást

Előzetes letartóztatásba helyezte a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság - ismertette a Fővárosi Törvényszék szóvivője újságírókkal a helyszínen. A törvényszék később kiadott közleménye szerint a gyanút egyebek mellett a férfi telefonjának adattartalma, a híváslista-elemzések és tanúvallomások támasztják alá.

Póta Péter azt mondta, hogy kiemelkedően súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják a terheltet, több emberen, hivatalos személy sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével. Emiatt akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható vele szemben. A szóvivő kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a gyanúsított a bíróság előtt nem tett vallomást, meg sem szólalt.

Póta Péter elmondta: a bíróság megállapította, hogy fennáll az alapos gyanú, azt alátámasztják a helyszíni szemléről készített jegyzőkönyvek, a vegyész- és a DNS-szakértői vélemény.  Közölte, a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően rendelte el az előzetes letartóztatást. Kimondta a bíróság azt, hogy a kiemelkedően súlyos bűncselekmények magas büntetési tétele miatt fennáll a szökés veszélye, emellett "nem ismert, hogy mi volt a bűncselekmény motivációja", ezért fennáll annak veszélye is, hogy a gyanúsított megpróbálja meghiúsítani a bizonyítási eljárást. A "tárgyi bizonyítási eszközök alapján pedig fennáll a bűnismétlés veszélye" - tette hozzá.

A Fővárosi Törvényszék pénteki közleményéből kiderült az is, hogy a gyanút házkutatásokról, lefoglalásokról készült jegyzőkönyvek, már elkészült szakértői vélemények, a szakértők előzetes megállapításait tartalmazó okiratok, rendőri jelentések, kamerafelvételek, a gyanúsított telefonjának adattartalma, valamint a híváslista-elemzések és tanúvallomások támasztják alá. A bíróság figyelembe vette azt is - írták -, hogy a gyanúsított személyéhez kötődő tárgyi bizonyítékok teljes körű beszerzésére, a potenciális bűntársak körének meghatározására, a gyanúsított személyéhez kötődő tanúk kihallgatására csak a terhelt azonosítása és elfogása teremt lehetőséget.

Szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az ORFK október 18-án közölte, hogy elhagyhatta a kórházat a sérültek, és rehabilitációs kezelésen vesznek részt. A robbantás után Papp Károly országos rendőrfőkapitány azt mondta: a járőrök voltak a célpontok, "a rendőreimet ki akarták végezni".

A rendőrség, az ügyben eljárást folytató Központi Nyomozó Főügyészség, valamint a Terrorelhárítási Központ vezetői csütörtöki sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy szerdán Keszthelyen elfogták a büntetlen előéletű, magyar állampolgárságú, nem budapesti illetőségű férfit, akit a bűncselekménnyel gyanúsítanak.