Viharos gyerekkor - Elrabolták a körúti robbantás gyanúsítottját

Publikálás dátuma
2016.10.22 11:47
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Egyelőre úgy tűnik, ha a Teréz körúti robbantón múlik, soha nem derül ki, miért kellett működésbe hozni a bombát a két rendőr mellett. P. László (23) legalábbis nem segít megoldani a rejtélyt, hiszen a nyomozókkal és a bíróval sem állt szóba. A róla készült képek azt sugallják, mintha a férfit nem is igazán érdekelné, ami vele és körülötte történik - írja a Blikk.

Ha a fiatalember múltjába nézünk, egy viharos gyermekkor rajzolódik ki előttünk - folytatódik a cikk. Olyannyira viharos, hogy az ő és lánytestvére fotója még a Csellengők című, eltűnt gyermekekről szóló műsorban is feltűnt. „Sokaknak ismerős lehet a P. testvérek fotója. A gyerekeket édesapjuk rabolta el” – mutatták be az akkor 7 éves László és 4 éves testvére fényképét a 2001-es műsorban.

A Blikk információi szerint László gyermekkorában a szülők viszonya elmérgesedett, később elváltak. Apja állítólag tartott attól, hogy az anyjánál helyezik el a fiát, ezért külföldre, Dél-Amerikába költözött,és magával hurcolta gyermekeit is – mondta ezt egy taksonyi férfi. A robbantó apja ellen állítólag nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt.

A teljes cikket itt olvashatja!

Szerző

Kútba esett embert mentettek Megyaszón

Publikálás dátuma
2019.04.18 14:27
Tűzoltó a kútban egy korábbi mentésnél
Fotó: sárbogárdi hivatásos tűzoltó-parancsnokság
A sérült a családi ház udvarán lévő kútba zuhant bele.
Kútba esett egy ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszón csütörtökön, sikerült megmenteni az életét - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A tájékoztatás szerint egy családi ház udvarán lévő kútba esett bele az ember. A szerencsi hivatásos tűzoltóknak sikerült mentőkötelek segítségével kiemelni őt a körülbelül tizenöt méteres mélységből. Átadták őt a mentőknek.

Baleset miatt lezárták a Budaörsi út egy szakaszát

Publikálás dátuma
2019.04.18 13:04

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A karambolban ketten megsérültek
 Teljes szélességében lezárták a XI. kerületi Budaörsi út egy szakaszát csütörtök kora délután, mert két autó karambolozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján. A közleményben azt írták, hogy a balesetben ketten megsérültek. A forgalmat az Egér útra és a Kőérberki útra tereli.
Szerző
Témák
baleset