1956 közelgő hatvanadik évfordulója kapcsán szeretném elmesélni egy emlékemet. 1956-ban 6 éves voltam és a nagymama nevelt akkoriban, aki Szegeden, a Milkó-ház egyik házmestere volt. Hogy Szegeden azon az őszön, hogy volt, mint volt, fogalmam sem volt, csak azt tudtam, hogy nem volt szabad kimenni az utcára egyedül. Ott játszottam hát a zárt, köves udvaron, amikor egyik nap egyre erősödő dübörgés hallatszott az utcáról. A félelmemet legyőzve, hogy kikapok, kimerészkedtem a kapu elé. Hatalmas tankok jöttek Újszeged felől végeláthatatlan sorban. A lánctalpak csikorogtak, szikráztak a kockakövön, ahogy lekanyarodtak a hídról. Csak bámultam a falhoz lapulva. Némelyik tank tetején katonákat is lehetett látni. Olyankor hevesen integetve odakiáltottam: "Katona bácsi, adjon jelvényt!" A katonák nem adtak jelvényt, de nagyanyám, aki egyébként sose bántott, adott két akkora pofont, amikor utánam jött, hogy nem felejtem el, amíg élek.