Előfizetés

Olasz ízlés, tiszta és érthető barokk zene

A barokk muzsika hiteles művészei adtak kamarakoncertet a minap a Vigadóban. Szakmai körökben nagyon ismert szerzők szerepeltek a műsorban, azonban közönség egy része csak most ismerkedett meg a barokk zene korai szerzőivel, akik egyben megélhetési muzsikusok is voltak a különféle XVII-XVIII. századi olasz városállamok hercegségeiben: Cima, Fontana, Castello, Kapsberger, Uccellini, Frescobaldi, Pandolfi Meali zenedarabjai a kialakuló kamara világi zene és hangszerek kísérleti darabjai – az utókor vizsgálódásai, besorolása szerint.

Ha visszatekintünk saját korukra, akkor kiemelkedő zenei alkotások, amelyek alapjában különböznek a kor népi-kocsmai-egyházi zenéitől: szellemiségük, harmóniájuk, muzikalitásuk messze meghaladja a korabeli átlagot. Tulajdonképpeni „versenytársa” a hivatalos egyházi zene volt, amely azonban nem tudta felvenni a tempót és a gyönyörködtetési képességet a felsorolt szerzők műveivel.

A korai szonáta zenei forma lehetőséget ad arra, hogy a hallgatóság elmerüljön a muzsika dallamainak a szépségében, ugyanakkor a zene megengedi, hogy mindenki egyéni fantáziája szerint kalandozhat saját gondolataiban. A egyéni zenészek virtuozitását és egyben a zenekar közös zenélésének az örömét is átélhetik a hallgatók. A korai szonáta formában a zenészek még gyakran egymásnak játszanak, és mester is saját virtuozitására koncentrálhat.

Az érett szonátáknak már határozott szerkezete (lassú-gyors-lassú-gyors) van, a zenekar közös produkcióján van a hangsúly, a virtuóz részek díszítő elemek az előadás egészéhez képest, és minden muzsikusnak – tudatosan - lehetősége van szólóban is bemutatni tudását.

Corelli, Geminiani és Veracini 50-100 évvel később alkotott, mint elődjei, és az érett barokk muzsika szerzői és előadói. A dallamok már következetes rendben ismétlődnek, a variációkat már kiszámítható rend övezi, a gondolatainkat a zeneszerző már határozott érzések, érzelmek, hangulatok irányába tereli. Zenészek a zene lehetőségeit kihasználva már tudatosan a taps és a vastaps irányába terelik a hallgatóságot.

A zene fontos kiegészítője a korabeli hangszerek (minőségi utánzatok) használata. A barokk hegedű teltebb hangzású, mint a későbbi korok magasabb hangszínű szerszámai, a barokk cselló melegebb hangokat ad, mint utódai, a csembaló élesebb hangokat üt, mint a zongora, és a barokk gitár 12+8 húrja zengőbb mint a tömegesen elterjedt gitároké. A barokk kamara zenekar összhangzata hűen elégíti ki egy kisebb teremben összegyűlt bennfentes hallgatóság zenei igényeit. Válhat ez a zenei műfaj a széles nagyközönség kedvencévé is?

Enrico Onofri, a barokk hegedű művésze, a barokk zene útját megnyitja a főúri zeneszobákból a nagyközönség koncerttermei felé. Tisztán és érthetően játssza a legbonyolultabb virtuóz szólókat is. A staccato-k, a szagatott előadásmód, a forték, a dinamikák és crescendók , az erősödések és halkulások váltakozása csodálattal tölti el a hallgatókat. Időnként olyan stílust vesz fel, mint a legkiválóbb cigányprímás, aki egyszerre „él meg az asztalnál” és fürdik a világhírű pódiumon a nagy estélyisek és szmokingosok tapsviharában.

Baranyai Piroska, barokk cselló, méltó versenytársa Onofrinak. Egyszerre tud kihívója és hű követője lenni a barokk hegedűsnek. A hegedű és a cselló dallama képes összeolvadni és vad ellentmondásba keveredni.

Mészáros Bernadett a zenekar szilárd bázisa és kerete a csembalóval. Ő adja meg a hangot az összes hangszernek, a fegyelmezett keretbe szorítja a csapongókat, ritmust teremt az elkalandozóknak. Éles hangja mindig hallatszik a háttérben.

Jan Cizmar, teorba, barokk gitár, a zengedelmet hozza a muzsikába. Telt hangokkal, melegséggel és ritmussal beleolvad a közös zenélésbe, de hangoláskor 2 méteres zeneszerszámával kellemes kuncogásra készteti a nézőközönséget.

Többszöri vastapssal jutalmazta a közönség a két órás zenei produkciót. Külön köszönet illeti az előadás szervezőjét Tóth Mónikát, aki várandós kismamaként maga nem zenélhetett, de a Miszla Barokk vezetőjeként megteremtette a Visegrád Alapítvány, a Lengyel és az Olasz Kultúrintézet, valamint a Vigadó együttműködését, egy szép estére a hálás népes közönségnek.

Hoppon maradt zsarnok

Bóta Gábor
Publikálás dátuma
2016.10.25. 07:45
Máté Gábor, Rujder Vivien és Tasnádi Bence FOTÓ: DIÓ
Uralni lehet a nőt, a férfi kiszolgálójának tekinteni, mesterségesen műveletlenségben és tudatlanságban is lehet tartani akár sokakat, igazságnak is be lehet állítani a folyamatos hazugságot, de azért ez előbb-utóbb visszaüthet. Erről is regél Molière A nők iskolája című darabja a Katona József Színházban, Ascher Tamás rendezésében.

Vadbarom-e Arnolphe, aki kiöregedett macsóként rémeseket mond a nőkről, jókora fennhéjázással a férfi uralmát hirdetve, vagy esetleg kínosan sokak érzéseit, gondolatait testesíti meg? Mindehhez négyévesen magához vesz egy kislányt, Ágnest, és igencsak alul iskoláztatva, tökéletes műveletlenségben neveli fel, hogy miután semmit nem tanult, abszolút neki legyen kiszolgáltatva, tényleg olyan legyen, mint a kezesbárány. Molière akkor írta A nők iskoláját, amikor éppen egy nála húsz évvel fiatalabb hölgyet vett el, többek szerint erősen önironikus a darab.

Benne van az is, hogyan lehet másokat uralni, tudatlanságban, a valóságtól elzárva tartani, ami ma sok tekintetben igencsak aktuális kérdés lehet, amikor nyilván nem véletlen, hogy nem az oktatás és a kultúra kerül nálunk kiemelten középpontba, pedig a józan ész ezt diktálná. Ha jól emlékszem, Babarczy László a nyolcvanas évek elején a kaposvári színházzal Boglárlellén rendezett előadásának éppen az volt az egyik fő dilemmája, hogyan is zárnak el minket szinte mindentől, és hogy lázad ez ellen a lány, de még a szolgák is.

Máté Gábor pocakot eresztett, roppant számító Arnolphe, aki bár némiképp megtrottyosodott, azért az esze még kellőképpen forog, és úgy gondolja, hogy miután ő már jócskán kicsapongott, elveszi ezt a magának kinevelt ártatlan szendeséget. Máté láthatóan élvezi ezt az önimádó, öntelt pasast játszani, megmutatja fölfújt hólyag jellegű otromba magabiztosságát, flegmán, mintha a világ legtermészetesebb dolgait mondaná, ejti ki a női nemet lekicsinylő, lefitymáló megjegyzéseit, érezteti, tökéletesen meg van győződve arról, hogy maximálisan nyeregben van, most jött el számára a révbe érés, feleségül veszi a magának „gyártott terméket”, aki kinyalja majd a fenékét is, háládatosan, hogy felnevelte, és akkor szinte itt is van már a Kánaán.

No jó, jó, de persze nem lenne vígjáték a vígjáték, ha nem jelenne meg egy fiatalember, és nem regélné el éppen Arnolphe-nak, hogy belezúgott egy lányba, de a mostohaapja bezárva tartja a házban, ő viszont belóg, kijátssza, és mind gyakrabban találkozik Ágnessel. És mivel Arnolphe nem fedi fel magát, rendre neki számol be arról, hogyan fognak ki rajta. Máté eljátssza, hogy ekkor meginog alatta a talaj. Megmutatja, hogy bár ez nem szerepelt előzetes terveiben, ő is belehabarodott a lányba, és nem akarja elveszíteni, nem akar egyedül maradni, miközben az is látszik, arról is meg van győződve, hogy a befektetett energia, pénz miatt neki, mint akár egy áruhoz, naná, hogy jussa van hozzá. De azért azt is sejti, hogy oda házi zsarnokságnak, hoppon maradt.

A nyáron láttam a marosvásárhelyi Spectrum Színház A nők iskolája előadását, amiben Szélyes Ferenc hálósipkás roskatag öregúrként adta a szerepet, ettől még csak egyetlen másodpercre sem volt hihető, hogy közte és a lány között bármi is összejöhet. Vagyis csak a bohózati helyzetek kerültek előtérbe, amik viszont, mivel semminek nem volt igazán tétje, önmagukban érdektelennek, unalmasnak bizonyultak. Ascher Tamás rendezőként persze ilyen megoldást soha nem engedne, Mátéval közösen megmutatják, hogyan próbálja Arnolphe a számára vészhelyzetben megemberelni magát, hogy igyekszik túljárni a fiatalember eszén, és amikor ez újra és újra nem sikerül, hogy esik mindinkább kétségbe, és érzi úgy, hogy akár összedőlt az egész élete, és magába roskad.

Tasnádi Bence Horace nevű ifjúja közelít egy ficsúrhoz, aki kezdetben az ifjúságán kívül nem sok előnyt mutat Arnolphe-val szemben. Mintha leginkább a gerjedelme hajtaná, de aztán ő is végletesen belehabarodik a lányba. Rujder Vivien Ágnese egyre inkább az öntudatára ébred. De az ösztönei még inkább működnek, zsigerileg érezni kezdi, mi a hamisság és mi az igazság, mi az ami jó neki. És hát persze ő is szerelmes lesz.

Ötvös András és Jordán Adél olyan inast, illetve szolgálót alakítanak, akik mintha szintén nem hagyhatnák el a házat, némiképp véglényszerűek, lerongyolódottak, de azért haszonlesők is. Bán János Arnolphe barátjaként igyekszik képviselni a higgadt, józan ész szavát, de ezzel ebben a világban esélye sincs. Szacsvay László Horace apjaként már nem is próbálkozik ilyesmivel, ő maga a megtestesült apátia.

Timkovics Dorka nyersfordításának felhasználásával, néhány mai kiszólással és beköpéssel, de azért egyáltalán nem szleng nyelven, Moliere-t Závada Péter magyarította. Szakács Györgyi régi és újabb korok között lavírozva időtlenítette a jelmezeket. Khell Zsolt mobil díszletelemekkel érzékelteti a ház levegőtlen szűkösségét és a kinti tér szabadságot jelképező tágasságát.

Jók a színészek, markánsak az általuk megteremtett figurák. De az a folyamat, hogyan lehet másokat totálisan kiszolgáltatottá tenni, hogy lehet a nőkre felülről tekinteni és leszólni őket, hogy tör ez elő akár politikusok szájából, és hogy nem teljesen magától értetődő mindenki számára, hogy a nő tökéletesen egyenrangú a férfival, nem jelenik meg elég erőteljesen az előadásban. Ami így ugyan szórakoztató, de nem elég fajsúlyos.

A Nemzeti Eszközkezelő sem oldja meg a hitelválságot?

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek további 15 ezer rászoruló családnak kellene megvásárolnia az ingatlanát a jövő év végéig, ehhez azonban az államnak is biztosítania kell a szükséges forrást - közölte a Magyar Bankszövetség.

A közleményben felidézik, hogy az elmúlt években a kormányzat és a pénzügyi intézmények több érdemi lépést tettek a nem teljesítő lakossági jelzáloghitelek okozta gazdasági és szociális problémák megoldására.

A kidolgozott eszközök közül a szociálisan leginkább rászorult családoknak jelentős segítség az állam és a bankok közös tehervállalásán alapuló nemzeti eszközkezelő program, amely eddig több mint 33 ezer alacsony jövedelmű család számára jelentett kiutat a fizetésképtelen helyzetből. A programot, a kihelyezett hitelek jelentős részéről lemondva, a pénzügyi intézmények is aktívan támogatják - hangsúlyozták.

A folyamatos működést és a források bővítését az is indokolja, hogy a Magyar Nemzeti Bank ajánlása alapján a bankok 2016 őszéig több tízezer családot kerestek meg, és az érintettek körében tömeges az érdeklődés a NET program iránt.

A Világgazdaságban a múlt héten megjelent cikkben arról írtak, hogy a zrt. tájékoztatása szerint a teljes keret 35 ezer lakás, a szervezet ennél több ingatlant nem vásárolhat. Szeptemberig 37 ezer 900 ingatlant ajánlottak fel az eszközkezelőnek, ebből 3571-et kellett elutasítaniuk, mert nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak. A 33 ezer 500 ingatlanból már több mint 26 ezer került a zrt. tulajdonába. Az eszközkezelő átlag 3,8 millió forintot ad egy lakásért, amit lakói havi 10 ezer 500 forintért bérelhetnek vissza. Az intézmény szerint eddig a bérleti díjak 92 százaléka rendben megérkezett hozzájuk, a fennmaradó résznél is jellemzően csak egy-két hónapos csúszásokat tapasztaltak.

A Magyar Bankszövetség szakértői számításaikat arra alapozták, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyik tavasszal nyilvánosságra hozott jelentése szerint az eszközkezelő 35 ezer nemteljesítő adós tartozását és lakhatását elrendezi, de még mintegy 130 ezer nemteljesítő adósnak a helyzete rendezetlen maradt a forintosítás után is. A bankszövetség adatai szerint ezen adósok bő egyharmadának, 45-50 ezer embernek szüksége van a zrt. anyagi támogatására. Ebből 35 ezer adósnak a program megoldja a lakásgondjait, de még mintegy 15 ezer adós lakáshelyzetét kellene orvosolni a jövő év végéig.