Még ma is körözik a körúti robbantót

Publikálás dátuma
2016.10.25. 18:20
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nem feledékenységből maradt kinn a rendőrség honlapján a Teréz körúti robbantó személyleírása és az elfogására kitűzött tízmilliós vérdíjra szóló felhívás. Egyelőre nem is szándékoznak visszavonni, így nehezen érthető, mi folyik a színfalak mögött. Az állítólagos gyanúsítottat ugyanis már a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A rendőrség honlapján a mai napig olvasható ez a körözés: „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. Az ismeretlen elkövető 20-25 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt. Aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06/80-620-107 számot, de bejelentését megteheti a 107, 112 központi segélyhívók valamelyikén, illetve bármelyik rendőri szervnél.”

Az országos főkapitány tízmillió forintos díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

Megkérdeztük az ORFK-t, hogy egy héttel elfogása és több nappal előzetes letartóztatása után miért tartják érvényben a körözést, illetve a nyomravezetői díjat. A kommunikációs szolgálat válaszában Papp Károly altábornagy múlt heti sajtótájékoztatóján elmondott szavaira utalt. Eszerint amennyiben a főügyészség jelzi számára, hogy nem szükséges a nyomravezetői díj fenntartása, úgy azt visszavonják.

Megkerestük a nyomozást vezető ügyészséget is. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője lapunkkal kedden délután azt közölte: „a 10 millió forintos nyomravezetői díj visszavonása érdekében a Központi Nyomozó Főügyészség ezidáig nem intézkedett”.

Továbbra sem tudni tehát, mi folyik a színfalak mögött, kit fogott el valójában a TEK és kit kereshetnek még.

Szerző

Újabb világhírű tudós mondott le akadémiai tagságáról

Az amerikai elmefilozófus Daniel Clement Dennettnél a Népszabadság kinyírása tette be a kaput - írja a hvg.hu.

Lemondott Daniel Clement Dennett, a modern analitikus elmefilozófia talán legjelentősebb képviselője, és a neodarwinizmus egyik legismertebb szószólója is az MTA tiszteletbeli tagságáról. Az amerikai Tufts Egyetem tanára már a „filozófus-ügy” kapcsán ki akart lépni a testületből, de akkor rábeszélték a maradásra. Ám a Népszabadság bezárásával most nála is betelt a pohár.

A teljes cikket itt találja!