Venezuela;

2016-10-27 10:16:00

Sztrájkfelhívás Venezuelában

Tizenkét órás általános sztrájkot hirdetett meg péntekre a venezuelai ellenzék. A parlamentben tavaly december óta többségben lévő ellenzéki pártszövetség, a MUD e hét keddjén kezdeményezte egy per megindítását Nicolás Maduro államfő ellen. Szerdán pedig nagy tömegmegmozdulást tartottak, tízezrek vonultak utcára Caracasban, s JesúsTorrealba, a MUD főtitkára ott tette közzé a sztrájkfelhívást. Más nagyvárosokban is tüntettek, Miranda államban egy rendőr meghalt, országosan legalább huszan megsebesültek, nyolcvan embert őrizetbe vett a rendőrség.

Az ellenzék felerősödött tiltakozását az váltotta ki, hogy a populista szocialista Nicolás Maduro kormányzata útját állta az államfő visszahívását kezdeményező, országos aláírásgyűjtés folytatásának. Noha mintegy 2 millió aláírást nyújtottak be, több szövetségi állam bírósága is kétségbe vonta az aláírások hitelességét, s csalással vádolta meg az ellenzéket. Ezért nem indulhatott el a referendum előtti újabb aláírásgyűjtés, amikor három nap alatt négymillió aláírást kellett volna gyűjteni – ez az akció épp tegnap kezdődött volna.

Maduro elnök közel-keleti látogatásáról hazafelé indulva megállt a Vatikánban, s Ferenc pápa közvetítését kérte a válság megoldásához. Ellenzéki politikusok szerint ugyanakkor a közvetítésnek nincs más célja, mint az időhúzás. Ha ugyanis ez év végéig nem lehet kiírni a referendumot, akkor az alkotmány előírásai miatt a Maduro-rendszer mandátuma lejártáig, 2019-ig hatalmon marad, még ha magát az elnököt sikerül is visszahívni. Az államfő csak jövő héten hajlandó megjelenni a parlament előtt. „Nem fogadjuk el a parlamenti puccsot” – közölte Maduro, aki jövő hétre ugyancsak összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot. A testületnek az ellenzéki házelnök, Henry RamosAllup is tagja.