pártalapítás;pályaelhagyás;Teleki Blanka Gimnázium;Pukli István;

2016-10-27 13:15:00

Pukli a Telekit is otthagyja

Pukli István már gimnáziumi igazgató sem akar maradani, inkább a politikai pálya felé mozdulna - írja a Magyar Narancs. 

A Tanítanék egykori arca egy nyilvános beszélgetésen elmondta, hogy jövőre hagyná ott a Teleki Blanka gimnázium igazgatói posztját, és egy valóban konzervatív szemléletű pártot szeretne alapítani, olyat, amilyet nem a pénz és a hatalom motivál. 

A beszélgetésen részt vett Sulyok Blanka is, aki Pukli távozása után lett a mozgalom új képviselője, és aki most elmondta, hogy a Tanítanék továbbra sem pártpolitikát folytat, aztán rákérdezett Puklinál, hogy miért változott meg a véleménye, mivel egy korábbi interjúban még azt mondta, nem tudja elképzelni magát pártpolitikai pályán. Pukli erre megjegyezte, hogy „ezeket nem a nyilvánosság előtt kellene megbeszélniük, és nem akarja felvenni a kesztyűt”, de kiüresedettnek látja a Tanítanék Mozgalmat, és változott a véleménye, szerinte nincs más út.

A teljes cikk itt olvasható