Darvas Ivánnak nemcsak tisztelője, de fiatalasszonyként nagy rajongója is voltam (öregasszonyként is vagyok). Ezért vállaltam lelkesen 1957 nyarán, hogy elkészítem vele az interjút az előzetesben. Ott is végtelenül szimpatikusan viselkedett. „Bűnös” cselekedetéről annyit mondott, azért vett vállára puskát, és ment el a Fő utcára a börtön elé, mert hallotta, hogy kiengedik a foglyokat. Ő a bátyjáért ment, mivel a bent lévőket ábécé sorrendben bocsátották el, így a bátyja hamar kijött. Összekapaszkodtak és eljöttek. Ennyi. Most a Nők Lapja összeállításában azt olvasom, hogy Iván 120 foglyot is „kiszabadított”, ezért került lakat alá. Nem hiszem, hogy ő ilyet állított volna. A többi stimmel. A most megjelent visszaemlékezésben is az áll, amit nekem mondott: mehetett volna külföldre, ahogyan mások mentek, de ő inkább vállalt egy kevés mellőzést, hogy utána magyar színészként folytathassa. Így is történt. Nem ő dagasztotta a dicsőségét. Darvas Iván igaz története csak egy példa a sok közül, hogy Wittner Máriáét már ne is említsem.