Világhírű zeneszerző ad koncertet a szegényeknek

Publikálás dátuma
2016.10.28. 12:14
Ennio Morricone - Fotó: Brian Rasic/Getty Images
Ennio Morricone Oscar-díjas olasz zeneszerző vezényli a római Sinfonietta zenekart és a Santa Cecilia Nemzeti Zeneakadémia kórusát november 12-én a vatikáni VI. Pál aulában a Szegényekkel a szegényekért zenei kezdeményezés második koncertjén.

A maestro 60 éves zeneszerzői alkotómunkájának leghíresebb darabjaiból és filmzenéiből dirigál darabokat. Mellette Marco Frisina karnagy-prelátus a római egyházmegye zenekarát és kórusát vezényli, műsorán szerepel két saját szerzeménye a jubileum és a karitász témáinak feldolgozásaival - jelentette a Vatikáni Rádió. A zenei eseményt a Nova Opera római nonprofit szervezet a római egyházmegye kórusával karöltve szervezi, az Új Evangelizálás Pápai Tanácsa, a Van Thuan bíboros emlékét ápoló Szent Máté alapítvány támogatásával, a jubileumi szentév lezárásának egyik ünnepi eseményeként, amelynek célja Ferenc pápa jubileumi jótékonysági programjának a támogatása.

A koncertre 6000 embert várnak szerte Európából. A közönség az előadás végén önkéntes adományokkal támogathatja a pápai karitatív program kiemelt céljait, egy új katedrális építését Ugandában és egy mezőgazdasági iskoláét Burkina Fasóban.

A szervezők sok szükséget szenvedőt embert hívnak a koncertre, akik az első sorokban foglalnak majd helyet. Az esemény után a római egyházmegyei kórus fiatal tagjai és jubileumi önkéntesek vacsora- és ajándékcsomaggal kedveskednek az est szegény "díszvendégeinek". Az ingyenes jegyeket szerte Európából lehet igényelni a www.concertoperlacarita.org honlapon, a belépőket a regisztrálás időrendje szerint osztják szét.

Szerző

Ők kapták a zeneművészeti Junior Prima Díjakat

Publikálás dátuma
2016.10.28. 07:49
A Junior Prima Díjjal kitüntetett Brindás Barnabás harsonaművész (b), Baranyai Barnabás gordonkaművész (b2), Kocsis Krisztián z
Idén is tíz fiatal zeneművész vehette át a Junior Prima Díjat csütörtök este a Müpában tartott gálaesten.

Elismerésben részesült Baranyai Barnabás gordonkaművész; Boros Mihály zongoraművész; Brindás Barnabás harsonaművész; Csabay Domonkos zongoraművész; Erdélyi Dániel karmester; Homoki Gábor hegedűművész; Kocsis Krisztián zongoraművész; Rab Gyula tenor; Ránki Fülöp zongoraművész és Tornyai Péter zeneszerző. 

Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Zrt. elnök-vezérigazgatója a díjátadón elmondta: az MVM új stratégiát hirdetett, amelynek kiemelt eleme a tehetségek támogatása, az innováció és a múlt értékein alapuló, a jövőbe mutató értékteremtés. Kiemelte: a díjat rangos, nemzetközileg elismert szakemberekből álló zsűri ítélte oda, így ez az elismerés bárhol a világon megállja a helyét. A Junior Prima Díj tíz nyertese két-kétmillió forintos támogatásban is részesül - tette hozzá. Felidézte, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 2008-ban alapította a díjat, amelyet idén kilencedik alkalommal adtak át.

Vigh Andrea zsűrielnök, a Zeneakadémia rektora elmondta: a fiatalok számára nagy lehetőség ez a díj, amely nélkül a "szárnynyitogatás" sokkal nehezebb lenne pályájuk elején. Hangsúlyozta, hogy idén is nehéz dolga volt a zsűrinek, mivel Magyarországon kifogyhatatlan a zenei tehetség, és csupán tíz olyan fiatal művészt részesíthetnek a díjban, aki nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi zenei világ fontos szereplője is lesz a következő években.

A díjak odaítélésében közreműködő zsűri tagja volt Vigh Andrea Liazt-díjas hárfaművész, Rost Andrea Prima Primissima és Kossuth-díjas operaénekesnő, Szenthelyi Miklós Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész, Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, Devich János Liszt-díjas gordonkaművész, érdemes művész, Fekete Gyula Erkel-díjas zeneszerző, Binder Károly Erkel-díjas zongoraművész, Boldoczki Gábor Liszt- és Junior Prima Díjas trombitaművész, Jakobi László gordonkaművész, hangversenyrendező és Balázs János, Liszt- és Junior Prima Díjas zongoraművész.

Az MVM Zrt. gondozásában az elmúlt években kilencven tehetséges fiatal kapta meg a zeneművészet terén kimagasló teljesítményért járó Junior Prima Díjat. A társaság célja, hogy az elismeréssel és az anyagi támogatással ösztönzőleg hasson a minél magasabb szintű teljesítmények eléréséhez, segítséget nyújtson a fiatalok pályakezdéséhez és további fejlődéséhez.

Szerző

Zongoraverseny Cziffra György tiszteletére

Publikálás dátuma
2016.10.28. 07:48
Vásáry Tamás a zsűri tagja FOTÓ: NÉPSZAVA
Az Országos Zongoraversennyel kezdődik vasárnap a Cziffra György Fesztivál a MOM Kulturális Központban Budapesten. A zsűri 11 fiatal versenyzőt választott ki, akik 2 fordulóban mutatják be tudásukat október 30. és november 5. között.

A versenyen 1990 és 2001 között született művészek vehetnek részt Magyarországról és a szomszédos országokból. A résztvevőknek kötelező jelleggel elő kell adniuk egy Cziffra György által készített átiratot, valamint egy Dubrovay László művet, amiért különdíj is jár.

A zsűri munkájában részt vesz Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész; Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a CZF fesztivál művészeti vezetője; Dráfi Kálmán Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezető professzora; Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző; Mocsári Károly zongoraművész, a francia Liszt Társaság tanácsadója. Az ünnepélyes díjátadás és gálakoncert Cziffra György születésnapján, november 5-én lesz a MOM Kulturális Központ színháztermében.

A 2016/2017-es évadban kibővült összművészeti programokkal, külföldi vendégművészekkel a MOM Kulturális Központban és a Zeneakadémián rendezik meg a CZF Fesztivált 2017. február 21. és 26. között. A 2016. évi négy koncert után idén nyolc nagyszabású hangversenyt rendeznek, amelyeken fellép mások mellett Fazil Say, Mischa Maisky, Rost Andrea, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Lajkó Félix és Jandó Jenő. A művészoktatásban résztvevő diákok számára mesterkurzust tartanak Magyarország kiemelkedő zongoraművészeinek közreműködésével február 16. és 19. között.

A 2017-es fesztiválon első alkalommal adják át a Cziffra György-díjat és a Cziffra György-ösztöndíjat, amely hazánk legkiemelkedőbb művészeinek és legtehetségesebb fiataljainak nyújt anyagi és erkölcsi támogatást. A CZF nyomán megalakul a Cziffra György Kamarazenekar, amelynek koncertmestere Kállai Ernő Junior Prima-díjas hegedűművész lesz.

Balázs János 2016 februárjában hívta életre az első CZF Fesztivált azzal a céllal, hogy a világhírű magyar zongoraművész életművét és hagyatékát méltóképpen megőrizze és ápolja, valamint folytassa azt a fiatal művészeket felkaroló és segítő munkát, amely Cziffra György életében nagy hangsúlyt kapott.

Balázs János 2016 végére meghívást kapott Kanadába és Ausztráliába is, hogy Cziffra György magyarországi zenei hagyatékának bemutatásáról tartson előadást, valamint a világhírű zongoraművész legkedveltebb műveiből válogatva hangversenyt adjon.

Szerző