BL;Szeged;Veszprém;férfi kézilabda;

Aron Palmarsson Szegeden sem számíthat könnyebb csatákra, mint a Bajnokok Ligájában FOTÓ: MTI/BODNÁR BOGLÁRKA

Kézilabdás örökrangadó

A két legeredményesebb magyar férfi kézilabdacsapat, a bajnoki címvédő Telekom Veszprém és a bakonyiakkal rivalizáló MOL-Pick Szeged találkozik egymással ma délután (Tv: M4, 13:30) az NB I csúcsrangadóján. A szegedi helyszín ellenére meglepetés lenne, ha nem a veszprémiek nyernének, a parázs hangulat és a nagy csata azonban mindenképpen garantált.

Az összes korábbi mérkőzést figyelembe véve 170. alkalommal méri össze tudását a két alakulat. Az élvonalbeli erőviszonyokat jól jellemzi, hogy 2008. óta mindig a veszprémiek az aranyérmesek, és az is állandó, hogy a szegedieké a második hely.

„Szegeden két versenyben lévő BL szereplő méri össze az erejét, egyben a magyar mezőny két legjobbja – mondta a nyugat-magyarországi klub honlapján Iváncsik Gergő, aki 200. óta erősíti a veszprémieket, és több mint ötven alkalommal lépett pályára a Szeged ellen. - A hazai pálya előnye most is vitathatatlan előnyt jelenthet, de önmagában aligha döntheti el a mérkőzés sorsát. Az ellenfelünk kötelékéből a tavalyi bajnokság után tizenegyen távoztak, és pontosan ennyi új játékos érkezett Szegedre, egyszóval most a Tisza-parton a csapatépítés és az összecsiszolódás időszaka zajlik. Az eddig jól ismert ellenfél átmenetileg egy kevéssé ismert alakzattá változott át. A mi együttesünk magja viszont változatlan maradt, az új szerzeményeink pedig egyre jobban illeszkednek a gépezetbe. Ez a mi javunkra billentheti a mérleg nyelvét, jóslatokba viszont egy örökrangadó előtt nem szabad bocsátkozni.”

A Bajnokok Ligájában mindkét együttes a negyedik helyről várja a folytatást, ám a veszprémiek csoportja lényegesen erősebb, a Barcelona, PSG, Kiel hármasból bármelyiknek ott lenne a helye a záró szakaszban, a kölni négyes döntőben, ahogy a veszprémieknek is, akik ezt az elmúlt három évben a pályán is bizonyították. A szegediek együtt szerepelnek ugyan a címvédő Kielcével (amely májusban a veszprémiek legyőzésével szerezte meg a BL-serleget), de a többi élcsapat – Vardar Szkopje, Rhein-Neckar Löwen – nem képvisel olyan azonos szintű játékerőt a másik nyolcasban szereplőkkel.

A szegediek rendhagyó módját választották a szuperrangadó felvezetésének, ugyanis egy szurkoló próbált kedvet csinálni a mérkőzéshez, igaz, a próbálkozás sikere garantált, hiszen minden jegy elkelt.

„Nagyon kemény meccsre számítok, de bízom benne, hogy egy szoros mérkőzésen egy-két góllal győzünk – nyilatkozta Csapó Attila, a csapat drukkere. „Rengeteg múlhat a kapusokon, mivel mezőnyben szinte majdnem egyforma erős a két csapat. Nagyon fontos, hogy jól lőjük a hétmétereseket. A B-közép biztosan minden tőle telhetőt megtesz a sikerért, de Veszprémből is jönnek minimum 250-en, így a hangulatra nem lesz panasz. Bízom a Miszterben (az edző, Carlos Pastor – a szerk.), hogy egy olyan stratégiát talált ki, amelynek a végén mi örülhetünk majd. Mindenkinek torkaszakadtából kell szurkolnia, mert ezen is sok fog múlni. Teremtsünk fantasztikus hangulatot, és hajszoljuk bele a győzelembe a szegedi fiúkat!”

Edző lökött fel edzőt
Botrányos jelenetekkel ért véget április 18-án a két csapat részvételével rendezett Magyar Kupa-döntő Debrecenben. A veszprémiek hétméteresekkel – a rendes játékidőben 24-24 lett a vége – szerezték meg a kupát. A találkozó után lökdösődés kezdődött a zsűriasztalnál, amiben a szakmai stábok tagjai is aktívan részt vettek. Carlos Pastor, a szegediek spanyol vezetőedzője ellökte honfitársát, a veszprémieket irányító Xavi Sabatét. Pastor a történtek után a televízió kamerái előtt kért elnézést kollégájától. A szegedi trénert egy mérkőzéstől eltiltották és 300 ezer forintos pénzbüntetést kapott.

Felszámolja az állam a Magyar Kéményt. Az ország egykori legnagyobb kéményseprőcége nem élte túl a rezsicsökkentést, hiába kért tavaly márciusban csődvédelmet, hiába lett stratégiailag kiemelt vállalkozás, idén júniusban felszámolás alá került cég - írta a Világgazdaság.