Bulvár;Operettszínház;Horváth Dániel;

2016-10-29 18:20:00

Előadás közben lett rosszul - Azonnal megműtötték a magyar színészt

A Lady Budapest előadása közben lett rosszul az Operettszínház fiatal művésze. Mint kiderült, a színésznek vakbélgyulladása volt, ezért meg is kellett műteni. Horváth Dániel a Borsnak mesélte el, mi történt vele.

"Még a bőröm is fájt, rázott a hideg, hányingerem volt. Másnap úgy ébredtem, hogy semmi bajom. El is mentem egy tévéfelvételre, de ott megint rosszul lettem. Hazamentem, aludtam, de nem javult a helyzet. Kértem Algopyrin injekciót, hogy azzal végig tudom csinálni a délutáni előadást. De azt mondták, erről szó sem lehet, irány a Honvédkórház" - mondta a színész, aki azt is elárulta a lapnak, hogy vakbélgyulladása miatt azonnal meg kellett műteni.

Hatkor értem oda, hétkor már műtöttek, hajnali négykor ébredtem az altatásból – mesélte az ifjú tehetség, akit kedden már ki is engedtek a kórházból, egyelőre azonban még nem léphet színpadra. Szerepét a 23 éves Gömöri András Máté veszi át a vasárnapi előadáson, aki így először nem lesz ott a Sztárban sztár stúdiójában, hogy szurkoljon szerelmének, Polyák Lillának.