színház;halálozás;Józsa Imre;

2016-10-31 09:04:00

Meghalt Józsa Imre

Életének 63. évében elhunyt Józsa Imre színművész; a Jászai Mari-díjas művészt hosszú, súlyos betegség után vasárnap érte a halál - tudatta a József Attila Színház.

A színművészt a József Attila Színház saját halottjának tekinti. Józsa Imre 1954. március 18-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban kapott diplomát. Ezután a József Attila Színházhoz szerződött. Mint a színház közleményében írják, Józsa Imre szenvedélyesen szeretett élni és szenvedélyesen szeretett játszani. A színház nem munkahely volt számára, hanem a második otthon.

"Kitartását, hűségét, odaadását az itt eltöltött 34 év bizonyítja. Nincs olyan hely, nincs olyan zug, ahol ne járt volna, és ahonnan ne hiányozna mostantól mindig" - írják a művészről, aki az előző évadban még játszott a színpadon.

Józsa Imre számtalan előadást vitt sikerre, "játszott a Kölyökben, a Me and My Girlben, a Makrancos hölgyben, az Egy csók és más semmiben. Ő volt a Szabadsághegy Károlykája, a Liliom Ficsúrja, A csoda Zöld Gézája, a Légy jó mindhalálig Valkay tanár ura. Ő volt a Balfácánt vacsorára Chevalja" - sorolják emlékezetes alakításait a színház közleményében.

Számos színházi alakítása mellett filmekben is játszott, továbbá szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták. Többek között gyakran szólaltatta meg Nicolas Cage és Chevy Chase amerikai színészeket.

A Youtube-ra feltöltöttek egy válogatást, amiben Józsa Imre ismert színészeket szólaltat meg:

Változatos szerepekkel teli pályáján Józsa Imre szerepelt többek között Szigligeti Ede Liliomfi (Liliomfi), Bereményi Géza Halmi (Halmi), Bródy Sándor A tanítónő (a tanító), Neil Simon Mezítláb a parkban (Paul), Horváth Péter Csaó Bambínó (Én), Kander-Ebb-Fosse Chicago (Amos Hart), Hasek Svejk (Dub hadnagy), továbbá Brecht Koldusopera, Saint-Exupéry A kis herceg, Shakespeare Tévedések vígjátéka és Moliere Úrhatnám polgár című darabjában.

Filmes munkái között megtalálhatóak tévés alkotások és játékfilmek is, játszott a Petőfi, az Ezerkettedik éjszaka, a Naftalin, a Liszt Ferenc, a Magyar vándor, a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmekben, a Szomszédok című sorozatban, legutóbbi filmje az idén bemutatott Gondolj rám.

A színművészt 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1997-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

Mint a HADART Színház közleményében olvasható, Józsa Imre 2011-es alapítása óta tagja volt a színházuknak is. Színésztársai, Vándor Éva, Háda János és Újréti László emlékezett a vasárnap elhunyt művészre. Háda János színművész, rendező, a színház alapító-vezetője, aki a József Attila Színházban is évtizedekig kollégája volt Józsa Imrének, így emlékezett: "az én szememben ő egy színészóriás. Az igazi." Hozzátette, hogy Józsa Imre betegen is bement az Oscar című előadásra, bevett egy fájdalomcsillapítót, belépett a színpadra és két és fél órán át komédiázott, "majd lehullott a függöny, és betegen hazasétált". Mint kiemelte: nagyon sokat tanult Józsa Imrétől, "alázatot, tökéletesre törekvést és sok-sok színészi praktikát".

Mint írják, Vándor Évának, a HADART Színház tagjának Józsa Imre volt az ideális partner. A színésznő elmondta: barátok, összetartó kollégák voltak, rengeteget játszottak együtt. "Nagyon lelkiismeretes volt, vele mindig meg lehetett beszélni, mit és hogyan csináljunk a színpadon" - mondta, hozzátéve: mindig mindent komolyan vett, kidolgozta előadásról előadásra, mindig továbbfejlesztette a szerepét. "Minden humoros darabba belecsippentett egy kis tragédiát, ahogy minden tragikus szerepében ott csillogott a humor is" - idézte fel.

Újréti László színművész, aki közös öltözőben készült az előadásokra Józsa Imrével, azt mondta, talán ő az, aki a legtöbbet játszott vele. Felidézte: olyan emlékezetes darabokban léptek fel együtt, mint Csehov Manója, vagy Milan Kundera Jakab és az ura című darabja. Rendkívül élénk fantáziájú, ötlettel teli, intuitív művész volt - emlékezett.