Nemzeti Színház;Hobo;Gulág;

2016-10-31 10:16:00

A Gulag virágai Hobóval

A Gulag virágai címmel Földes László Hobo írásából és válogatásából készül előadás a Nemzeti Színházban; a Vidnyánszky Attila rendezésében látható produkció bemutatóját november 12-én tartják a Kaszás Attila Teremben.

Az előadásban Földes László Hobo, Rácz József és zenészként Pál Lajos szerepel közölte a színház. A darab története a második világháborúban játszódik. A szovjet hadsereg által megszállt területen megszületik egy kisfiú, akit családjával együtt a Gulagra hurcolnak, ahol mérhetetlen mennyiségű szenvedést és megaláztatást élnek át.

Az 1960-as években egy november hetedikei ünnepségre készülődnek a Perm-36-os lágerben. A rabokat felszólítják, hogy szereplőként vagy szerzőként vegyenek részt a műsorban. "Vagyis éltessék azt a rendszert, amely őket rabságban tartja - hátborzongató abszurditás" - olvasható a darab ismertetőjében.

Mint írják, a kultúrfelelős és a tangóharmonikás egy barakkban tartja a szereplőválogatást, ott folyik a beérkezett írások felolvasása, szelektálása és szól a zene. Végül a díszelőadás is ott kezdődik el.

A Gulag virágai című előadás a fiú életén és a táborlakók november 7-ei előadásának történetén keresztül mutatja be a munkatábor borzalmas és ellentmondásos viszonyait. Elhangzanak a Gulag fájdalmas és gyönyörűséges, néha humoros versei, történetei, a kommunista realizmus csasztuskái, indulói és jelszavai, közben a néző elé tárul az a fantasztikus művészi teljesítmény, amelyet a Gulagra hurcolt emberek hoztak létre - olvasható a produkció ismertetőjében.

Mint írják, Földes László Hobo és az előadás dramaturgja, Kozma András 2009-ben személyesen járt a Perm-36-os tábor romjainál, az előadás létrehozásakor az ott szerzett élményeiket is felhasználták.