hulladék;lottó;nyeremények;nyertesek;

2016-10-31 12:21:00

Kétmilliárd az ablakban

Tavaly majdnem kétmilliárd forintot nem vettek fel azok a nyertesek, akik helyesen ikszeltek vagy jól tippeltek a Szerencsejáték Zrt. valamelyik játékában. A tapasztalat szerint általában a kisebb nyeremények maradnak gazdátlanul, de a korábbi években arra is volt példa, hogy valaki százmilliós lottónyereményért sem jelentkezett.

Sokan  annak ellenére sem örülhettek, hogy rájuk mosolygott Fortuna. Mint azt a Magyar Idők megtudta, tavaly majdnem kétmilliárd forintért nem jelentkeztek a játékosok, a korábbi évben másfél milliárd maradt emiatt a kasszában, de 2013-ban is több mint 1,2 milliárd forintot hagytak veszni a nyertesek. Az elmúlt három esztendőben így a 4,5 milliárdot is túllépte a fel nem vett összeg. Merthogy – mutatott rá a Szerencsejáték Zrt. – a nyereményekért a sorsolás napját követő 90 napon belül lehet jelentkezni.

A tapasztalatok szerint ez általában a kisebb összegeknél marad el, a nagyobb summa boldog nyertesei csak ritkán csúsznak ki a határidőből. Akadt azonban példa erre is. Néhány éve történt, hogy az ötös lottó egyik szerencsés játékosa 430 millió forintot hagyott veszni, de a nagyobbak között tartják számon azt a 138 milliós nyereményt is, amelyért a kilencvenes évek végén nem jelentkeztek időben. A hatos lottó történetében 2000-ben jegyeztek fel hasonló esetet, akkor egy 225 millió forintos főnyeremény maradt a játékszervező társaságnál.

A gazdátlan nyeremények ugyanakkor nem vesznek el, csak átalakulnak. Ezek a tételek ugyanis egy elkülönített alapba vándorolnak, amelyből utóbb a különsorsolások díjait, például a számhúzók nyereményét vagy az időnként kisorsolt autókat fedezik. Előfordulhat az is, hogy az otthagyott összegekkel utóbb a népszerű játékok nyereményalapját növelik meg.

A teljes cikket itt olvashatja!