Kontrát Károly;Ghaith Pharaon;

Kontrát Károly: Pharaon nincs Magyarországon

A magyar hatóságok információi szerint Ghaith Pharaon nevű személy nem tartózkodik Magyarországon, nem él itt életvitelszerűen, és nem vásárolt ingatlant – szögezte le a Magyar Idők kérdésére vasárnap Kontrát Károly.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta azt is: amennyiben a körözött azonos Pharaonnal, és ezt az amerikai hatóságok megerősítik, természetesen azonnal elfogják, amint Magyarország területére lép.

Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnöke jelezte: pártja mindent megtesz azért, hogy a kormányt az ügyben számon kérje, és Orbán Viktort is megszólalásra kényszerítse. Jelezte: akár vizsgálóbizottságot is kezdeményezhetnek.

A Demokratikus Koalíció (DK) értesíti az Interpolt és az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI), hogy a miniszterelnök családja – állítólag az FBI által körözött – Ghaith Pharaonnal üzletel – közölte még vasárnap a párt alelnöke, Varju László.

A szocialista Harangozó Tamás az üzletemberrel való kapcsolatairól kérdezte Orbán Viktort az Országgyűlésben. A miniszterelnök válaszában jelezte, Jordánia egyik budapesti képviseletének díszvacsoráján ő és a szaúdi üzletember is ott volt. – A kormány megvizsgálta a férfi magyarországi tevékenységét és az a magyar törvényeknek megfelel, nem rejt nemzetbiztonsági kockázatot – fogalmazott. 

A teljes cikket itt olvashatja!

Kontrát csak folytatja?

Az államtitkár magyarázkodása szerves folytatása annak, amit a a kormány, illetve a Fidesz elkezdett Pharaon-ügyben. A Népszava már megírta:

"Ez a Pharaon nem biztos, hogy az a Pharaon" - közölte néhány napja a mundért védve a fideszes Németh Szilárd. Pedig akkor már Juhász Péter, az Együtt alelnöke kitette Facebook-oldalára azt a levelet, amit Pintér Sándor a szaúdi nagykövetnek írt. Tarjányi Péter akkor lapunkon keresztül kérte is Némethet, hogy mielőtt beszél, olvassa el a dokumentumot. A biztonságpolitikai szakértő szerint létezik olyan, hogy valakit hosszú időn át nem tudnak biztonsággal beazonosítani a szolgálatok, de ebben az esetben a magyar hatóságok pontosan tudják, kiről van szó. Más kérdés, hogy ezt a bizonyítékot hiba volt nyilvánosságra hozni. Az ügyben ugyanis vélhetően elkezdődött a "kiszorítás", ehhez a művelethez pedig a szolgálatoknak időt kellene adni - fogalmazott Tarjányi. 

Az országos rendőrfőkapitánytól vár választ a DK

Arra vár választ a Demokratikus Koalíció Papp Károly országos rendőrfőkapitánytól, hogy miként léphetett Magyarország területére az Egyesült Államokban körözött Ghaith Pharaon szaúdi üzletember - közölte párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Vadai Ágnes azt mondta, hogy Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időkben "elismerte", hogy a terrorizmus támogatásával gyanúsított férfi vízumot kapott a magyar hatóságoktól.

Miért nem tett semmit a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság, amikor Ghaith Pharaon 2015-ben bizonyíthatóan Seregélyesen tartózkodott? Lefoglalta-e a rendőrség a miniszterelnök házának szomszédjában álló ingatlant, amelyet a hírek szerint a férfi egyik érdekeltsége vásárolt meg? Hogyan kerülhetett a kormányfő környezetébe egy "nemzetközi bűnöző"? - tette fel kérdéseit.