rablás;idősek;megtévesztés;

2016-11-02 13:32:00

Leszólították, majd meglopták a gyanútlan időseket

Többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt vádat emeltek két budapesti nő ellen. Tavaly szeptembertől novemberig összesen több mint hatmillió forint értékben károsítottak meg időseket úgy, hogy megtévesztéssel bejutottak az otthonukba - közölte a megbízott fővárosi főügyészhelyettes.

Fürcht Pál elmondta: a vádlottak rendszeresen, szervezetten, a feladatokat megosztva követték el a bűncselekményeket.
A nők tudatosan választották ki a sértetteket, akiket aztán az utcán szólították meg különböző ürügyekkel, és a bizalmukba férkőztek. Többnyire régi ismeretségre hivatkoztak, de előfordult, hogy az orvosuk asszisztensének vagy szociális munkásnak adták ki magukat.

Gépkocsival hazavitték az időseket, majd bementek velük a lakásukba is, és igyekeztek megtudni, hol tartják értékeiket. Amíg az egyik elterelte a sértettek figyelmét, a másik arany ékszereket és készpénzt tulajdonított el, de volt olyan, akinek a vérnyomásmérőjét is elvitték - írták.

A bűncselekmény-sorozatnak nyolc, főként nyolcvanévesnél idősebb sértettje van, a vádlottak több mint hatmillió forintnyi értéktárgyat és készpénzt loptak el tőlük.

A két nő ellen végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség.