„Egy millió hold földet én adtam vissza a magyarságnak!” – mondta Kállay Miklós miniszterelnök 1943-ban a történészek által szemérmesen „földtörvénynek” nevezett kifosztás értékelésekor. Fontos megemlíteni, hogy Kállay jó emléket hagyott maga után. Gömbös Gyula köréből indult, tehát a Mussolini-féle totális állam eszméje nem állt távol tőle, de a náci eszméket visszautasította. Miniszterelnöksége idején többször megpróbált békét kötni az angolokkal és határozottan enyhített a zsidókkal szembeni bánásmódon is. A német megszállás után bujkálnia kellett, 1944 őszén a nyilasok letartóztatták, Mathausenbe, majd Dachauba deportálták.
Az idézett mondat azt sugallta, arra az előfeltételezésre épült (egyébként túlzás volt, mert a zsidók birtokában levő földterület az erdőkkel együtt is csak mintegy 800 ezer holdra terjedt ki), hogy a korábbi évtizedek során a zsidók birtokába került földet kvázi „elvették a magyarságtól”. Erre azonban senki, semmilyen bizonyítékot nem tudott felhozni, hiszen ezek a birtokok törvényes adásvétel útján jutottak tulajdonosaikhoz. Hogy a közvélemény egy része mégis megkérdőjelezte ennek az állapotnak a jogosságát, az kizárólag egy kirekesztő sztereotípiára vezethető vissza, aminek a lényege az, hogy a zsidók mindenüket, amijük csak van, a dolgozó - magyar, német, ukrán, lengyel, román, szlovák - emberektől szerezték.
Hitler is arról szónokolt, amikor még csak kiűzni akarta Németország zsidó állampolgárait, hogy ezek az emberek egy rongyos nadrágban jöttek ide, úgy is menjenek el. Vitatkozni sem nagyon érdemes ezzel, csak megemlítem, hogy a 19. század második felében megjelenő zsidó tőke olyan területeken működött, amelyek zömmel nem is léteztek korábban, tehát a zsidó vállalkozók, például Weiss Manfréd nem elvették a magyaroktól az üzemeiket, hanem ők építették fel azokat. Magyarországon modern nagyipari acélmű nem létezett addig, amíg azt Csepelen Weiss Manfréd létre nem hozta. A porcelán- és a gyógyszergyárakkal, a villamosipari művekkel ugyanez volt a helyzet.
Cinizmusra és mérhetetlen kapzsiságra van szükség ahhoz, hogy egy gazdasági közösséget alkotó embercsoportot nem gazdasági, hanem vallási vagy származási szempontok alapján kettéválasszunk, majd kijelentsük, hogy a két csoport közül csak a „mi” jogosult a közös vagyon használatára, az „ők” nem. Mivel ez józan ésszel tökéletesen belátható, ahhoz, hogy ez a cinizmuson és kapzsiságon alapuló eszme általános társadalmi elfogadottságot nyerjen, a hangadó, hiteles, közvélemény-formáló személyek hozzájárulása kell.
Egy percig sem vádolhatjuk Kállay Miklóst, hiszen 1943-ban színleg együtt kellett menetelnie a náci Németországgal, hogy tartalmilag, érdemben megpróbáljon változtatni a helyzeten.
A probléma az, hogy ezt az érvelést az ország helyesnek tartotta. Nem összekacsintottunk egymással, hogy „a főnök ügyesen kijátszotta a nácikat”, hanem helyesnek találtuk, hogy a zsidóktól „vissza kell venni" a földet, mert ez a magyarság érdeke. Az már nem tartozik az elvhez, hanem csak történelmi tény, hogy a zsidóktól elvett földet főképp nem a szegényparasztság kapta meg, hanem például a vitézi székek. Az addig szakértelemmel művelt birtokok pedig a szétosztás miatt összeomlottak, ellátási nehézségek támadtak, tehát végső mérlegében még az a magyarság sem járt jól, amelyikre hivatkozva a kifosztást végrehajtották.
A probléma az, hogy ezt az érvelést az ország egy része ma is helyesnek tartja. Fölösleges idézni a különböző kiszólásokat arra vonatkozóan, hogy kikből áll a nemzet és kikből nem, mert mindannyian emlékezünk ezekre a kiszólásokra. Ennek a lakosságot „mi” és „ők” csoportokra osztó szemléletnek ma is súlyos következményei lehetnek. Nincs itt most alkalom arra, hogy a jelenlegi kormány eredményeit mérlegeljük, de mivel vannak eredményei, van hitele is. Gazdasági stabilitás, csökkenő államadósság, társadalmi béke (legalábbis az utcákon csak fütyülnek, nem gyújtogatnak kukákat és autókat). Sok mindent lehetne okként megnevezni, nincs világválság, érkeznek az EU-milliárdok, az elégedetlenek kivándorolhatnak Nyugatra. A lényeg ettől függetlenül az, hogy egy ilyen kormány esetében, amelyik a választópolgárok körében így vagy úgy, de hitelességet szerzett magának, a vezető politikusai kijelentéseinek óriási súlya van. Az ilyen szlogenszerűen terjedő kijelentések által sugalmazott szemlélet nemzetünk sorsát meghatározó lehet, akár rövid távon is.
A politikát lehet helyeselni vagy vitatni, de a modernitás és humanizmus értékeit nem kérdőjelezhetjük meg. Nem oszthatjuk fel a nemzetet jó keresztény jobboldaliakra és hazátlan kozmopolita baloldaliakra, mert ezzel az utóbbi csoportba sorolt emberek veszélyeztetettségét alapozzuk meg.
Kállay Miklós miniszterelnök olyan államférfi volt, akit tisztelünk, és akinek a magyar emberek okkal hálásak lehetnek. Kállay, ha módja lett volna rá, megakadályozta volna a deportálást, de vajon ennek a mondatának mekkora szerepe volt abban, hogy még azok a magyarok is, akik nem kollaboráltak, közönnyel nézték végig azt, ami 1944 tavaszán történt? De Kállay csak egy félreérthető mondatot mondott.
