rendőrgyilkosság;Gyöngyösi Márton;Bőnyi rendőrgyilkosság;Győrkös István;

2016-11-03 18:02:00

Magyarázkodik Gyöngyösi

Kétszer is találkozott Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő Szalai Gáborral, a Hídfő.ru újságírójával a Parlamenthez közeli Európa Kávéházban – írta az Index, amelynek a jobbikos politikus beszélt a találkozókról, miután lapunkban megjelent, hogy Gyöngyösi lehet a kapocs a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) nevű szélsőjobboldali, hungarista szervezet és a Jobbik között. 

Ismert, a Hídfő.ru nevű oroszpárti propagandaoldal az MNA-hoz köthető, amelynek vezetője a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István volt. Gyöngyösi tisztában volt azzal, hogy a Hídfőt az oroszokhoz lehet kötni, „azonban az nem az ő hivatása, hogy eldöntse, mindez igaz-e vagy sem”. A jobbikos politikus szerint a Népszavában kettejükről lehozott közös fotó is az egyik találkozójuk során készült, méghozzá titkosszolgálati módszerekkel, de véleménye szerint ekkor nem őt, hanem Szalait (lapunkban Sz. Gáborként szerepelt - a szerk.) figyelhették meg. A férfiről elmondta: ő kezdeményezte az első találkozót, nagy külpolitikai tudással bír, és mintha olyasmit is említett volna, hogy katonai múlttal is rendelkezik. Gyöngyösi szerint Szalainak semmiféle kapcsolata, szimpátiája a szélsőjobboldallal vagy konkrétan a Győrkös-féle MNA-val nem merült fel a beszélgetés során. Egyébként az Index megkereste Szalait is, aki tagadta, hogy a Hídfőnek dolgozna, és esetleges katonai múltjáról sem volt hajlandó beszélni.