rendőrgyilkosság;Bőnyi rendőrgyilkosság;

2016-11-04 10:48:00

Rendőrgyilkosság - Vallomást tesz a gyanúsított, aki megúszta a lebénulást

A bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István sé­rü­lése még­sem olyan sú­lyos, mint hitték, úgy tűnik, hogy megússza a lebénulást - írja a Bors. A férfi ügyvédje a lapnak azt is elmondta, hogy védence részletes vallomást kíván tenni, az ügyészség jövő hét elején hallgatja ki.

Katonai tiszteletadás mellett, ma kísérik utolsó útjára Pálvölgyi Pétert, a bőnyi tragédia áldozatát. A hősi halottá nyilvánított rendőrt Pilisszentkereszten temetik. 

Közben a bulvárlap a múlt heti házkutatás során szintén megsérült gyanúsított állapotáról is beszámolt, ami az utóbbi időben sokat javult. Bár Gy. István bal lába a lövés következtében lebénult, úgy tűnik, a sérülése mégsem lesz tartós - legalábbis ügyvédje szerint, aki a lapnak azt mondta: "mostanra már tudja mozgatni a bal lábát, úgy tűnik, nem ért ideget az őt eltaláló lövedék, nem szenvedett maradandó károsodást. Szerdán jártam nála, kifejezte, hogy együtt kíván működni az ügy vizsgálóival, és részletes vallomást kíván tenni. Az ügyészség jövő hét elején hallgatja ki védencemet" - nyilatkozta Győrkös ügyvédje.

A rendőrgyilkossággal kapcsolatban továbbra is nagy kérdés, hogy a TEK miért nem vett részt a házkutatáson, főleg azok után, hogy a hvg.hu kiderítette, hogy a határozatban azt írták: gépfegyver is lehet a házban, így a vonatkozó kormányrendeletek alapján eleve a TEK-nek kellett volna eljárnia. Múlt szerdán azonban csak reggel nyolc után értesítették a TEK-et, amikor Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója, Pálvölgyi Péter már halálos fejsérülést szenvedett.

A TEK győri műveleti egységei fél óra alatt értek a helyszínre, Győrkös eddigre már elbarikádozta magát a házban. Szintén kérdés, hogy a fejbelőtt rendőrt miért csak a TEK emberei hozták ki, fél órával később, amikor a helyszínen rajta kívül volt még három tűzszerész és három nyomozó, illetve további rendőrök is befutottak.