Sofi Oksanen: Minden olvasó azonos

Sofi Oksanen finn írónő új könyve, a Norma című bűnügyi orientáltságú regény kapcsán arról beszélt lapunknak, hogy angol nyelvterületen kevés az olyan olvasó, akinek el lehet adni más nyelvről átültetett művet, ő azonban nem panaszkodhat. Új regényének kiadási jogait harminc ország vásárolta meg, de ha mindenhova elutazna, nem lenne ideje írni. A magyarokról azt hiszi, érdektelenek a külpolitika iránt és elnyomják a nőket. A 2014-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége azt is elmondta, hogy rajongóinak keveset mutat magából.

- Norma című új regényének könyvbemutatója előtt beszélgetünk magyar kiadója, a Scolar budai irodájában. Miféle elvárásokkal tekint a műve magyar fogadtatására?

- Elvárások? Arra kíváncsi, hogy mit várok az olvasóktól, vagy arra, hogy a kritikusoktól? Remélem utat talál magához a könyv a magyar olvasók körében is, tudom is, hogy sok magyar olvasóm van. Többször jártam már Budapesten, bizakodom.

- Igen, ahogy említette, valóban sok magyar olvasója van.

- Hát, ebben a kiadóm a kompetens, nálam mindenesetre jobban. Azt tudom, hogy amikor legutóbb a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon voltam, akkor hosszú órákon keresztül dedikáltam. Az volt életem dedikálása!

- A Norma már húsz országban megjelent, a közeljövőben további országokban is kiadják. Úgy látom, írhat bármit, az jól fogy!

- Pontosítsunk: a Norma kiadási jogait harminc ország vette meg eddig. Ennek örülök, de ki tudja, hogy a következő munkáim sorsa mi lesz.

- Csak azt ne mondja, aggódik miattuk...

- Nem, azt nem mondom.

- Mindig elmegy abba az országba, ahol megjelenik kötete? Sajnos sok jelentős szerző sajtócsapata kihagyja Magyarországot a promóciós körutakból.

- Ez attól függ, hogyan tudom beilleszteni az utakat az ütemtervembe. Persze, hogy mindenhová elmennék, de limitált azoknak a napoknak a száma, amelyeket külföldi sajtólátogatásokra tudok fordítani. Mindenre nincs időm. Ahogy mondtam, a Norma jogait eddig harminc országban vásárolták meg, elképzelhetetlen lenne, hogy mindenhova elmenjek. Vagy akkor soha nem tudnék írni.

- Megvallom őszintén, hogy nem nyerte el a tetszésemet a Norma. Többek között azt fogalmaztam meg a műről írt kritikámban, hogy a mágikus szál a regényben zavaros és hihetetlen. Miért volt ez fontos Önnek?

- Mégis mire gondol, amikor azt mondja, hogy a mágia érthetetlen, hihetetlen a könyvemben? Ez egy parajelenség. Tudnia kell magának is, hogy a paranormális jelenségek hihetetlenek. Annak kell lenniük, különben hétköznapi történések lennének. Hisz maga a vámpírokban?

- Természetesen nem.

- Oké. És az ufókban?

- Na, az idegen civilizációk létezését abszolút nem vetem el. De ne terelje rám a szót. Ön például hisz bennük?

- Nem úgy hiszek bennük, mint ahogy a populáris kultúrában és hírközlésben megjelennek, de érdekes, amit a földönkívüliekről mond. Mindenesetre csak azt akartam megmutatni, hogy sok paranormális jelenség van a világon, aminek vagy elhisszük a létezését, vagy sem. Ez így működik.

- Hisz abban, hogy a varázslat beleszövődhet a mindennapokba? Főhősnője teljesen normálisnak látszik, leszámítva azt, hogy rohamtempóban nő a haja, amely átlagon felüli hatalmat ad neki.

- Azt hiszem, rengeteg olyan dolog van a Földön, amit egyszerűen nem értünk meg. Ennyi, amit mondani akarok erről a témáról.

- Dühített a könyvében az, ahogyan a feminista nézeteit ilyen élesen elénk tárja. Nem érezte, hogy ez bizonyos olvasóknak sok lehet?

- Figyeljen, én meg úgy látom, Magyarországon nagyon sok probléma van az esélyegyenlőséggel, a nők és férfiak egyenlőségével.

- És miért gondolja ezt?

- Úgy tapasztalom, hogy Magyarországon kívül ezzel mindenki tisztában van, de önöknek is érezniük kell ezt. Az önöké a döntés azt illetően, hogy ez egy létező probléma-e vagy sem.

- A Normában ír a modern technológiáról, említi a Facebookot, az Instagramot. Annak ellenére, hogy érezni a bíráló hangnemet a kötetben, a való életben mégis használja a Facebookot. Miért?

- Magánemberként nem vagyok fent a Facebookon, mivel abszolút nem vonz annak gondolata, hogy a magánéletemet megosszam a közösségi médiával. Íróként viszont elvárható, hogy kapcsolatban legyek a közönségemmel, ezért üzemeltetek egy hivatalos Facebook-felületet, ahova szövegek, képek kerülnek ki. De igazán senki nem nézhet be azon a bizonyos ajtón, amit csak résnyire tárok ki.

- A kritikámban említést tettem arról is, hogy leghíresebb könyve, a Tisztogatás után a Norma szinte csalódás. Mit gondol erről?

- Az olvasók, csakúgy, mint az írók, különbözőek. Minden olvasónak meg van a saját ízlése, ezért nem hibáztatok senkit. Most a Normának például sok fiatal olvasója van, sokaknak ez az első könyv, amit olvasnak tőlem. Mégis szerették. Akadt több olyan olvasóm, akik a fantasy jellegű cuccokat szeretik, vámpírokkal, sárkányokkal. Na, ők bírták ezt a könyvet. Megint más kérdés, hogy közülük talán nem mindenki szereti azokat a regényeket, amelyek például Észtország nyomasztó múltjával foglalkoznak. Szerintem nagyon érdekes a térség elmúlt ötven-hetven évének története, de az összes olvasóm nem gondolhatja így. A lényeg viszont az, hogy számomra minden olvasó azonos.

- Bántja, ha krimiszerzőként és nem szépíróként hivatkoznak önre?

- A krimiszerző titulus az Egyesült Királyságból származik, a franciák nem is értik a dolgot. Rengetek északi könyv van, amely soha nem jelenik meg angolul, innen nézve nem panaszkodhatok. A kiadónak egyébként nehéz dolga van, hiszen neki kell elmagyaráznia az olvasónak, hogy miért kell elolvasnia a könyvet. A legtöbb szigetországbeli olvasó például nem is olvas lefordított fikciós irodalmi műveket...Egyébként megértem a kiadó döntését, de abban biztos vagyok, hogy a krimiszerető angol nyelvű olvasók számára nem nyújtanak eleget a könyveim. Merthogy én nem krimiket írok, hanem történeteket, amelyekben helyük van bűneseteknek is. A könyveim amúgy sem azt a fajta izgalmat adják, amelyeket ők várnak el.

- Manapság oltári népszerűek a skandináv krimik, a magyar olvasók körében is kisebbfajta kultusza van a műfajnak. Ön szereti őket?

- Van több száz északi krimiszerző, egyik jobb könyveket ír, mint a másik. Finnek közül Antti Tuomainen a kedvencem, nagyon remek krimiket ír! A svéd szerzők közül pedig Jens Lapidust szeretem. Helyes srác, jó krimiket ad ki a kezei közül.

- Ön még negyven éves sincs, jelentős sikereket ért el, de még közel nem írhatott meg mindent, amit tervezett. Min dolgozik most?

- Valóban, egy író soha nem vonul vissza. Mostanában két különböző szöveggel dolgoztam. Írtam a bécsi Burgtheater számára egy miniszíndarabot, ezt januárban mutatják be. Öt európai szerző művéből készítenek valamifajta kollekciót. Egyúttal írtam egy librettót, azt csak 2020-ben mutatja be a londoni Királyi Operaház. Ez nagyon izgalmas és félelmetes valahol, hiszen négy évet kell várnom arra, hogy lássam színpadon azt, amit írtam. Na, de a zeneszerzők számára is hatalmas kihívás ez a feladat.

- Az ön könyveiben, így a Normában is, tetten érhető egyfajta kemény társadalomkritika. Hogyan viseli ezt a finn olvasóközönsége?

- Mindennap olvasok sajtót, ha otthon vagyok, tehát tudom, mit gondolnak. Úgy érzem, eléggé támogatják a véleményemet. A finn lapokban például Oroszország és az a borzasztó politika, amit folytat, naponta címlapon van. Az emberek szeretnek erről is beszélni, van róla véleményük. Kérdezhetek valamit én is öntől?

- Csak nyugodtan!

- Úgy hallom, a magyarok nem igazán törődnek az orosz helyzettel. Miért nem?

- Kulturális újságíró vagyok, nehéz erre válaszolnom. De én nem látom úgy, hogy minket ne érdekelne a dolog, csak bizonyos távolságra vagyunk Oroszországtól, talán emiatt nincs napirenden az ügy. Egyébként sok magyart nem igazán foglalkoztat a külpolitika, az igaz.

- Tehát azt mondja, nem a kormány a felelős ezért, hanem maguk! De nem értem ezt az egészet. Ez az önök élete, mi több, jelene és jövője. Miért nem foglalkoznak vele többet? Miért nem ássák bele magukat jobban Putyin politikájába? Nem értem magukban ezt az érdektelenséget...