Kocsis Zoltán halálával a világ zenei életét "óriási veszteség érte"

A világ zenei életét, Magyarországot és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot (NGYSZ) is óriási veszteség érte - méltatta Edvi Péter, az NGYSZ elnöke hétfőn a vasárnap elhunyt Kocsis Zoltánt.

Kocsis Zoltán Bartók Béla és Kodály Zoltán után a legnagyobb muzsikus volt, aki Magyarország zenei életét mértékadóan befolyásolta. Tehetsége és tudása óriási volt, nagy hiány marad utána - hangsúlyozta Edvi Péter. Emlékeztetett: Kocsis Zoltán 1990-től kezdve élete végéig születésnapi koncertjeit az NGYSZ-nek ajánlotta fel, 26 éven át nekik játszott minden május 30-án. "Az NGYSZ tagja, támogatója, segítője volt". Ezeket a koncerteket ő szervezte, partnerei szívesen mentek hívó szavára, nagy örömmel muzsikáltak együtt. A legutolsó koncerten is felemelő érzés volt a közelükben lenni és hallgatni a művészetüket - idézte fel Edvi Péter.

Mint mondta, Kocsis Zoltán nehéz ember volt és jó barát. Aki kicsit is közel került hozzá, látta, hogy milyen segítőkész, mindenre odafigyelő ember. Szoros kapcsolatuk volt, nem tudta úgy felhívni, hogy ne reagálna rögtön. Ha valamit nem tudott a zenéről, mindig őt kérdezte meg, s Kocsis Zoltán szívesen válaszolt, örömmel osztotta meg a tudását. Jó volt látni és hallani, hogy szívesen tanít, akár egy barátot is kicsi vagy nagy dologra. "Csodálatosan érzékeny ember volt, elsősorban a zenére, de minden másra is" - emelte ki.

Kitért arra is, hogy közösen alapították a Művészi Társaságot, amelynek művészeti vezetője Kocsis Zoltán volt. Emlékezetes összművészeti előadásokat hoztak létre, benne festészettel, zenével, balettel, prózával. Kiemelte: Kocsis Zoltán tudását és muzikalitását mindenhol csodálták, fantasztikus dolgokat művelt, amivel gyakran meglepte a világot. Archívumokból kikereste azokat a régi feljegyzéseket, kottákat, amikkel más már nem foglalkozott, majd elemezte és ezek alapján néha teljesen másként játszott el egy darabot.

Az NGYSZ elnöke felidézte, hogy Kocsis Zoltán életében voltak nehezebb periódusok is: 2000-ben a zenekar és közte megromlott a viszony, egyesek megpróbálták őt elgáncsolni. Ekkor nevezték ki Edvi Pétert a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) miniszteri biztosává. Kocsis Zoltán próbajátékot rendelt el egy nemzetközi zsűri előtt, ahol végül megnyugtatón rendeződött az NFZ sorsa. Az igazán jó muzsikusok mindig tudták, hogy ő az, aki a zenekart a siker felé tudja kormányozni. Az utóbbi tíz évre visszatekintve, a zenekar tagjai szerették és csodálták őt, mert látták, hogy olyan a tudása, mint Magyarországon senkié. Tudták, hogy ha egy ilyen zseniális művész vezeti őket, akkor a muzsikájuk sokkal jobb, szebb és sikeresebb - fogalmazott Edvi Péter.

Szerző

A Jó, a Rossz és a Csúf

Publikálás dátuma
2016.11.05. 08:26
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THINKSTOCK
Az Oscar-díjas Clint Eastwood talán legemlékezetesebb alakítása Blonde, a névtelen cowboy volt. Mint tudjuk, a „jó” aranyásónak végül is sikerült legyőznie két vetélytársát az elásott kincsekért vívott élethalálharcban. Nem lehet véletlen, hogy a világhírű westernfilm bemutatása után jó ötven évvel a The Economist is a fenti címet adta egyik írásának, amelyben a pénzügyi globalizáció jelenlegi helyzetét értékeli. A hetilap idézi – többek között – az IMF elemzőit, akik megvizsgálták az elmúlt másfél évtizedben a tőke áramlását az úgynevezett „feltörekvő” gazdaságokban. Ennek során mintegy harminc olyan esetet találtak, amelyben az adott ország pénzügyi válságát a forró tőke rendkívüli mértékű, alig szabályozott mozgása idézte elő.

Mindig is voltak és ma is vannak persze „jó” befektetők. A külföldi működő tőke (FDI) jelenléte nélkül az Európai Unió déli tagállamai biztosan szegényebbek lennének. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy sorsukat ma már az EU magasztos elvei helyett inkább a rövid távú pénzügyi érdekek alakítják. Talán nem képzelődés az sem, hogy Angela Merkel főleg a német cégeknek nyújtott adókedvezmények miatt hallgat olyan kitartóan, miközben a világsajtó naponta nevezi populista diktátornak a magyar miniszterelnököt. Ráadásul a jogállami értékek szisztematikus felszámolását Magyarországon 2010 óta lényegében az Európai Unió finanszírozza.

A Jó és a Rossz: a globalizáció

A kapitalizmus több évszázados története sokféleképpen leírható. A tőke globalizációja folyamatos volt, s a nemzetállamok inkább csak a válságokat követően próbáltak meg jól-rosszul beavatkozni. A helyzet koronként és a politikai erőktől is függően gyakran változott. A kezdetekkor inkább még a gazdasági liberalizációért kellett küzdeni, néha azonban már ekkor is felmerült a közérdeket védő, ésszerű korlátozások igénye. Az amerikai "hősköltemény" részévé vált például, ahogy a bostoni tea-délutánon a brit kormány vámpolitikája ellen tiltakozó telepesek a tengerbe öntötték az angol hajók rakományát.

Napjaink „globális” hetilapja, a The Economist is meglehetősen régen, 1843-ban született, amikor a szabad kereskedelem hívei jogosan követelték a földbirtokosokat védő, versenyt korlátozó gabonatörvények eltörlését. A verseny tisztaságát védő szabályokra azonban már a gazdasági liberalizmus aranykorában, a 19. században is szükség volt. Éppen a piacgazdaság védelme tette szükségessé például az Egyesült Államokban az első trösztellenes törvények elfogadását.

Érthető az is, hogy a II. világháborút követő zavartalan növekedés évtizedeiben senki nem vonta kétségbe a határokon átnyúló beruházások előnyeit. A gazdaság szárnyalása akkortájt – igaz csak kontinensünk szerencsésebb felén – a jóléti, szociális állam kiépülését is lehetővé tette. A Közös Piac négy alapszabadságának helyességében (az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlása) évtizedekig senki nem kételkedett. A szélsőségesen piacpárti gazdaságfilozófia a Szovjetunió széthullása után szinte „világvallássá” vált, s a Maastrichti Szerződés is ezt írta elő a valutaövezeti tagság feltételeként. Egészen a 2008-as pénzügyi összeomlásig közmegegyezés volt abban is, hogy az állami gazdaságpolitikának a költségvetés kiegyensúlyozása mellett csak az infláció leszorításával kell foglalkoznia, s minden egyebet a deregulált piacokra lehet bízni.

Tény, hogy a globális gazdaság a II. világháború után százmilliók számára tette lehetővé a mélyszegénységből való kitörést. Ugyanakkor – különösen a reagani és thatcheri fordulatot követően – a korábbi egyenlőtlenségek is robbanásszerűen növekedtek.

Az európai kohéziós politika eszközeivel mégis sikerült valamelyest csökkenteni a különbségeket a gazdag és a szegény országok között. Emellett az integráció „mélyülésével” a fogyasztóvédelem, a versenyszabályozás és a közbeszerzés is az európai jog meghatározó részévé vált. Mindez az Európai Unió tagadhatatlan érdeme még akkor is, ha ma népszerű dolog minden gazdasági és politikai problémáért Brüsszelt hibáztatni. Nevetséges módon ebben éppen az a tagállam jár az élen, amelynek kormánya kizárólag az európai adófizetők pénzének „magánosításával” – egyszerűbben szólva – az uniós támogatások lenyúlásával foglalkozik.

A tőkemozgások megfelelő szabályozásának igénye napjainkban különösen aktuális, globális jellege miatt azonban ez csak nemzetközi szinten értelmezhető. A pusztító offshore-tevékenység megfékezéséhez (lásd a letelepedési kötvények ügyét) lennének például megfelelő jogi eszközök, egyszerűen csak a nemzetállamokon túlmutató politikai akarat hiányzik. A liberális elveknek természetesen a pénzpiacokon is érvényesülniük kell, de senki nem gondolhatja komolyan, hogy a világ országainak a társasági adó felszámolásában kellene „versenyezniük” egymással. 2016-ban talán sokan nem tudják azt sem, hogy a jogalkotók már az 1929-33-as válságot követően is felléptek a pénzügyi szektor túlzott kockázatvállalásával – kevésbé eufemisztikusan – mohóságával szemben. Ekkor választották el először egymástól a befektetési és a kereskedelmi banki tevékenységet. Törvénnyel tiltották meg ugyanis, hogy az utóbbi körbe tartozó pénzintézetek átláthatatlan befektetési ügyletekkel kockáztassák betéteseik pénzét. Sajnos az elmúlt évtizedek deregulációs kampányaiban az ilyen típusú, közérdeket védő szabályokat is tömegesen hatályon kívül helyezték.

A Csúf: a populizmus

Az elmúlt évek gazdaságtörténetét nézve a Trump-féle politikusok népszerűségén nem kellene igazán csodálkoznunk. A populizmus azért erősödhetett világszerte, mert a választópolgárok egyre kevesebbet tudnak a lassan évtizedes válság tényleges okairól, és az úgynevezett mérsékelt pártok – a tőke menekülésétől tartva – felvetni sem merik például a globális ellenőrzés szükségességét. Így maradnak a csodadoktorok és a „nemzetvédők”, akik sikeresen házalnak a komolytalan, demagóg programjaikkal. Szerintük például a gazdaság globalizációja a határok lezárásával vagy a migránsok elleni hősi szónoklatokkal is feltartóztatható.

A helyzet persze annyiban új, hogy a gazdasági bajokat előidéző okok gyökeresen átalakultak. A „terápia” kérdésében azonban talán nagyobb a tanácstalanság, mint a harmincas évek Nagy Válsága idején volt. A fejlett országokban a szokatlanul magas munkanélküliséget például most nem a túltermelés idézte elő, inkább az a probléma, hogy a digitális technológiai forradalom és a robotizáció mind több munkahelyet tesz feleslegessé. Ma már a szakértők jelentős része gondolja úgy, hogy az elkövetkező évtizedekben jóval több munkahely fog megszűnni annál, mint amennyi új keletkezik.

A szabályozási béklyóktól csaknem teljesen megszabadult forró tőkét egyre kevésbé érdeklik a reálgazdasági beruházási lehetőségek. Az úgynevezett „papírgazdaságban” (értékpapírok, államkötvények, határidős devizaügyletek stb.) sokkal magasabb hozamok érhetők el, mint amit a feldolgozóipar vagy a szolgáltató szektor ígérhet. Ráadásul nemcsak a tőke, hanem az adósság is szabadon áramlik az országhatárok között. A hitelek bonyolult pénzügyi termékek formájában sok ezer milliárdos tömegben keringenek a megabankok komputerizált világhálóján.

A vállalatok, a magánszemélyek és a kormányok eladósodottsága mára szinte követhetetlenné vált. Az olcsó fogyasztási hitelek például sokáig elrejtették a növekvő gazdasági egyenlőtlenségeket, mert az újdonsült háztulajdonosok, vagy a zéró önrésszel autót vásárlók segítettek fenntartani a rendszer működésének látszatát. A pénzügyi buborék világrengető kipukkadásával azonban elérkezett az igazság pillanata, és 2008 után a fejlett országokban is tömegek kerültek nehéz helyzetbe, akik most kétségbeesetten várnak a Trumphoz hasonló „megmentőkre”.

Legalább kérdéseink legyenek

A középrétegek elszegényedése vagy a további lecsúszástól való félelem az igazi táptalaja a populista demagógiának. A McKinsey Intézet kutatói a közelmúltban vizsgálták meg a háztartások reáljövedelmének alakulását 2005 és 2015 között a világ 25 legfejlettebb országában. Adataik szerint a háztartások 75 százaléka esetében a jövedelmek egyáltalán nem nőttek, sőt inkább a csökkenés volt jellemző. Mindezt összehasonlították a 2005-öt megelőző évtized adataival, ahol a stagnálás, illetve a csökkenés csak a háztartások 2 százaléka esetében volt kimutatható. E riasztó tendencia önmagában is érthetőbbé teszi a bezárkózást hirdető „illiberálisok” egyre növekvő népszerűségét.

Napjaink másik központi kérdése, a migráció csak 2015-ben vált igazán láthatóvá Európában. Valójában azonban a globalizáció több évtizedes válságjelenségéről van szó, amitől már több mint 60 millióan szenvednek. Az IMF adatai azt mutatják, hogy például 1990 óta napjainkig körülbelül 20 millióra tehető azoknak a kelet- és közép-európaiaknak a száma is, akik a jobb megélhetés reményében indultak el az Unió fejlettebb tagállamaiba. Ez a legújabb kori népvándorlás ráadásul a déliek újabb körének 2004-es csatlakozásával jelentősen felgyorsult.

Miközben Cameron a Brexit-kampányban az uniós munkavállalók jogait akarta demagóg módon megnyirbálni, addig Európában egy soha nem látott mértékű agyelszívás (brain-drain) zajlik. A lengyel, a magyar orvosok, informatikusok vagy mérnökök magasan képzett szakemberek, akik az otthon – gyakran tandíjmentesen – megszerzett tudásukat a hazai bérek sokszorosáért tudják hasznosítani. Ezen pedig önmagában semmiféle árvalányhajas nemzeti retorika nem segít.

Az ENSZ 2015 szeptemberében csúcstalálkozót szervezett a fenntartható fejlődésről (UN Sustainable Development Goals – UNSDGs). Itt közel kétszáz tagállam vezetői értettek egyet abban, hogy a nemzetállamok szintje napjaink kérdéseinek még a felvetésére sem igazán alkalmas: az emberiség csak nemzetek feletti összefogással élheti túl a 21. század sokasodó válságait. A történelem ugyanis nem csupán a „Jók” és a „Rosszak” harcáról szól, ahogyan azt napjaink populistái újra láttatni szeretnék.

Szerző

Véráztatta budapesti utcákon, hősök lába nyomán

Publikálás dátuma
2016.11.05. 08:21
Pesti utcakép október végén FOTÓ: FORTEPAN
1956. októberének végén, a harcok hosszabb-rövidebb szüneteiben, meg-megindult az élet Budapesten és a nagyobb vidéki városokban egyaránt. Az emberek kimerészkedtek a pincékből az utcákra, a boltok kinyitottak, a pékek kenyeret sütöttek, az autóbuszokból kialakított mentőautók tülkölve szállították a sebesülteket a legközelebbi kórházakba. A Népszava riporterei az utcákat járták. Korabeli írásaikból szemezgettünk. Azoknak a napoknak igaz története olvasható ki írásaikból.

Szemerkél az eső. Becsurog az ablaktalan, sérült házakba, összeáztatja az utcákat borító törmelékeket. S az összeáll, megkeményedik, mint a legkeményebb emberi akarat. Az élelmiszerért sorban állók arca.

A ruhájuk lassan átázik. Mégis zokszó nélkül állnak. A harc még tart, de megnyugodtak. A pattanásig feszült idegek kezdenek lecsillapodni. A nedves arcok kemény akaratot tükröznek. A Duna felől ágyúdörgést hoz a gyenge fuvallat. Az Üllői út környékén vagyunk. Dörögnek a fegyverek. Mintha csak a harcok első napjaiban lennénk. Az oltalmat nyújtó fal mellett suhanunk tova. Szemünk a gyilkos fegyverek után kutat. De most csend van. Körülnézünk. Az úttest közepén kilőtt tank. Az ágyú tornya még füstölög.

A fal mellett vértócsa. Mellette koszorú. Az a kevés járókelő, aki itt halad el, némán emeli meg kalapját az elesett hős vére előtt.

Lábunk alatt reccsen az üvegcserép. A kapu alól nagy-néha kidugja fejét egy-egy járókelő. A házak ablakai üveg nélkül ásítanak az utca felé. Szemben ágyútól talált ház. Közvetlenül a lakásba látunk. Az üres ablakkereteket meg-meghimbálja a gyenge szél.

A néma csendet lánc csörgése veri fel. Megelevenedik a környék. Kíváncsiak dugják ki fejüket. Szovjet harckocsi közeledik. Mindenki fedezék után kutat. Ahogy távolodik, úgy népesedik ismét az utca. A laktanya felől szüntelen fegyverropogás hallik. Kit lőnek? Senki nem tudja.

Rom, pusztulás, vér...

Visszafelé indulunk. Rom, pusztulás, vér kíséri utunkat. Az eddig pihenést nyújtó padok barikádként torlaszolják a széles úttestet. A Rákóczi tér virágágyait, a gyepszőnyeget tankok szántották fel. A József körút egyik házának ablakából lombos tölgyfa lóg ki. A légnyomás tette oda...

A Nemzeti Színház előtt felborult villamoskocsik. Mellettük honvédségi emelődaru. Folyik a helyreállítás. Néhány percet állunk csupán és az egyik kocsi már talpon áll.

Az Akácfa utcából hangos zaj hallatszik. Fegyverdörgéshez hasonló. Óvatosan közeledünk. Az immár fej és láb nélküli Sztálin-szobor törzse fekszik az egyik kapu előtt. Tömeg veszi körül. Ütik, verik, zúzzák. Egy darabot akar mindenki emlékül. Sziréna szól. Mentő-autóbusz száguld el mellettünk. Viszi a sebesülteket a Rókus kórházba.

Szemben vele, ablaktalanul, kiégetten áll az Alkalmi Áruház. A füstös, kormos ablakok mögül villanyfény hatol ki. Már dolgoznak.

— Mintegy négymillió forint a kárunk — mondja az áruház igazgatója, Lechner László. — Konfekcióosztályunk teljesen leégett. A pusztító lángok az áruház berendezését sem kímélték.

Senki nem nyúlt a kirakatba

A szoba sarkában fegyverek állnak. Kérdő tekintetünkre az igazgató gyorsan válaszol.

— Az első éjszaka a felkelők hagyták itt. Lelkemre költötték: vigyázzak az árukészletre. Azóta is fegyveres őrség állt a betört kirakatok mögött. De az óvatosságunk felesleges volt. Nem akadt kéz, mely a kirakatba nyúlt volna. A fiatalok még élelmeztek is minket. Mi meg átázott, tönkrement cipőiket, harisnyájukat cseréltük ki. Munkánk eredményes volt. A húszmilliós árukészletünkből tizenhatmilliót sikerült megmenteni.

Az Astoria előtt szovjet tankok állnak. A legénység ágyút pucol. Békés kép. De mindenki fejét csóválja: így mentek el a szovjet csapatok? Ilyen harcok közepette vegyük fel a munkát? Nem ezt ígérték!

Az Andrássy úton egészen a Köröndig nyugodt a hangulat. Az Opera étterem, a Savoy és az Abbázia kávéház, az Ádám falatozó, a Brazil és a Rozmaring eszpresszó már kinyitotta kapuit. Asztalai mellett békésen falatozik a megéhezett járókelő. A nyugodt kép után meglepetésként hat a fal mellé állított összelőtt, összeroncsolt, számtábla nélküli Pobeda. Ki ülhetett benne?

A nagykörúton hatalmas a forgalom. Férfiak, nők vegyesen, szatyorral, hátizsákkal, csomagokkal megpakolva igyekeznek beszerző kőrútjukról hazafelé. A Kamara Varieté a Vonósnégyes előadását hirdeti. A bejárat előtt elhelyezett, furnérból készült páncélöltözet, egyik karján egy pár kesztyű. Senki sem nyúl felé. A Nyugatival szemben a Sportáruház kirakata üres. Összetört üvege mögött ceruzával írt papír látható: "Semmi sem hiányzik!"

Tanktábor a Honvédelmi Minisztérium előtt

A Nyugati pályaudvarnál szovjet páncélosok. A mentők Markó utcai székháza előtt mozgalmas az élet. A mentőkocsik jönnek-mennek a romoktól még alig megtisztított utcán. Egy sarokkal odébb összelőtt épület. A Szénbányászati Minisztérium szürke falán ágyú ütötte lyukak tátonganak. Ablakai üveg nélkül, kérdőn tekintenek a Néphadsereg tér felé. Joggal.

A téren, a Honvédelmi Minisztérium előtt megszámlálhatatlan szovjet páncélos áll. A kapuk alatt, a kirakatok bemélyedéseiben a szovjet gyalogság tanyázik. Mit biztosítanak, mire vigyáznak? A minisztérium főbejárata előtt, a Falk Miksa utcában tábori konyha rotyog, vele szemben összelőtt ház. Leszakadt erkélyei, összelőtt falai vádolóan tekintenek alá.

A véráztatta Kossuth Lajos téren, ahonnan a forradalmi nép elindult, most csend van. Csend van a budapesti Szikra Nyomdában is. Az utóbbi napok alatt többször cserélt gazdát. A gépek sértetlenek. Ez a fő.

A Nagymező utcában hiányzanak a megszokott arcok. Üres a színészek tanyája. Hiányzik arcuk, mely oly sok kellemes percet szerzett és reméljük, hamarosan ismét szerez nekünk.

A Teréz templom harangjai békésen konganak.

Pillanatfelvételek Budán

Buda, hétfő dél. A Városmajorban sűrűn járnak-kelnek az emberek, a fogaskerekű (ma indult meg ismét), hozza az utasokat lefelé a hegyről: sokan munkahelyük felé igyekeznek, mások rokont, szülőt, testvért keresnek a városban, amely a sűrűn rohanó felhők gyászfátylai mögött rejtőzik el géppuska kelepelésével, szórványos csatazajával és a lassan

ismét ocsúdó élet biztató hangjaival.

Széna tér. A ház, ahol a forradalmi fiatalság fegyveresei olyan hosszú időn keresztül harcoltak, golyótépte erőd, keresztben a téren vasúti kocsik, amelyeket barikádnak hozott ide a nép. Teherautók előzik egymást, vöröskeresztes zászlók lebbennek. Egy nagy zöld teherkocsi, teljesen megrakva fél marhákkal, borjúval, befordul a Fény utcai piacra. Parasztasszonyok járnak kosárral.

A Mária térhez közel Sipos Gyulával, a fiatal költővel találkozunk. Az élet újjáébredésének jeleiről beszélünk, a fiatalok hősiességéről, és arról, hogy teljesen jogos az az elégedetlenség, amely a kormány egyes tagjaival szemben megnyilvánul. A nép azt várja, hogy eltűnjön a kormányból minden kompromittált név, és általános követelés, hogy a Rádió vezetésébe egyértelműen csak a demokrácia, a nép igazi hívei szólhassanak bele.

Batthyány tér. Minthogy üres szatyrot lóbálok, zömök férfi szólít meg:

- Benn, a vásárcsarnokban van kenyér, nem is kell sorba állni!

Kis apróság ez, de ezer másikat illeszthetnék mellé, hogy bizonyítsam: a nehéz órákban a forradalmi Budapest népe, amely nem fél a tankoktól és életek ezreit áldozza: szívélyes, udvarias, talán soha nem volt olyan bajtársi egymáshoz, mint most. Odabent pedig a karcsú, magas elárusítónő leteszi a kétkilós kenyeret az üvegpultra és megkérdezi:

- Adjak esetleg világosabbat?

A Kossuth hídhoz érünk. A még mindig ott álló tankok között siet, igyekszik a nép. Odébb, a Margit-hídon kék autóbusz tülköl - egy pillanatig az a csalóka érzése az embernek, hogy talán a 12-es jár, de hát mentőautó most a kék busz. S egy másik, amelyet előbb láttunk, szám helyett ezt a feliratot viseli: "Gyermekélelem".

Mert harcolunk, vérzünk, de a holnapért, amely szebb lesz.

Az orvosokat sem kímélte a halál

Mi lesz? Hogyan lesz? -ezek az állandóan visszatérő kérdések. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága az utcai harcok befejeztével azonnal hozzálát az épületkárok felméréséhez és helyreállításához. Intézkedés történik, hogy a főváros részére önálló építőanyag-ellátási keretet biztosítsanak.

Az egészségügyi dolgozók, a kórházak, klinikák orvosai és ápolónői önfeláldozó munkát végeztek az elmúlt napokban. Többen hivatásuk teljesítése közben életüket vesztették. Még nincs áttekintés a sebesültek és a halottak számáról. Folyamatban van az adatok gyűjtése, az áldozatok felkutatása. A Honvédelmi Minisztérium egyébként megfelelő segítséget nyújt, hogy a kórházak és az összes egészségügyi intézmények ellátásához biztosítsák a szállítási eszközöket.

Mindenkit érintő nagy kérdés: milyen a helyzet az élelmezés terén? A tanács kereskedelmi osztálya már elvégezte a szükséges felmérést. Megállapításuk szerint a közellátás helyzete megnyugtató. A rendelkezésre álló élelmiszerkészletek folyamatos szállításának feltétele, hogy a rend teljesen helyreálljon egész Budapesten. Zsír, hús, liszt, hüvelyes és más fontos élelmiszercikk kellő mennyiségben van. Burgonyából több mint 1600 vagon áll rendelkezésre. Zöldáruból és gyümölcsből nagy készletek várnak kiszállításra a nagyvásártelepről.

A kiszállítás és kiszolgálás meggyorsítására a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága megtette a szükséges intézkedéseket. Ennek feltételeként elrendelte, hogy minden üzletet kinyissanak és ma, vasárnap, ugyanolyan kiszolgálás legyen, mint hétköznapokon, ha megszüntethetik a kimenési tilalmat. Erről a kereskedelmi dolgozókat a rádión időben értesítik.

A kereskedelmi vállalatok igazgatóságai utasítást, kaptak, hogy a boltok távol lakó kiszolgálói részére biztosítsanak munkahelyükhöz közeli elszállásolást mindaddig, amíg teljesen helyre áll a közlekedés, ily módon is elő kell segíteni az üzleti forgalom zavartalanságát. A gyors áruszállítás érdekében a nagyobb üzleteket kerületi elosztó raktárként jelölték ki. Ezáltal könnyebbé válik a kisebb boltok gyors ellátása is.

A vásárcsarnokok szintén mint áruelosztó raktárak működnek majd. A piacokon és csarnokokban levő, olyan elárusító helyek, mint a például a vidéki földműves szövetkezetek boltjai - amelyek gazdái nem tartózkodhatnak Pesten - a kerületi tanácsok intézkedésére más személyzet beállításával mégis kinyitnak. Ezekben a boltokban ugyanis szintén jelentős árukészletek várnak eladásra.

A kenyér sütése és szállítása, mint eddig, továbbra is folyamatos lesz, illetve teljesen a rendes kerékvágásba jut. Gondoskodás történt, hogy ismét zavartalan legyen a tej- és tejtermék ellátás.

Szerző