Navracsics Tibor;távolmaradás;kvótakampány;

Navracsics: nem vettem részt a kvótakampányban

 De nem csak, hogy nem vett részt a kvótareferendum kampányában, hanem nem is azonosítja magát vele - derült ki, amikor a Fidesz EP-képviselője,  az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős tagja megválaszolt egy újságíró kérdésére a távoli Brüsszelben.

Mint kifejtette, tagállami, belső döntéshozatali kérdés, hogy a kormánynak a parlamenttől kell-e hozzájárulást kérnie az ilyen tematikájú kérdésekben. Megjegyezte, hogy más tagállamokban sokkal szigorúbb korlátok vannak a belső döntéshozatali folyamatokkal kapcsolatban. De azért persze nem akkor a baj, hiszen, ha a kampányban nem is vett részt, sőt nem azonosult, szavazni azért szavazott, méghozzá nemmel, és ezt nyilvánossá is tette.  A referendum után a DK azzal vádolta meg, hogy megszegte a biztosokra vonatkozó szabályokat, amikor közölte, hogy a nem-et jelölte be a népszavazáson.

Sajtótájékoztatóján - már a saját biztosi területét érintő területtel kapcsolatban, Navracsics Tibir hangsúlyozta: az Európai Unióban a tagállami oktatási rendszereknek célirányosabbá és befogadóbbá kell válniuk, különösen az újonnan érkezett menekültek és migránsok integrációjának tekintetében. Az oktatás rendkívül hatékony eszköze a bevándorló fiatalok integrációjának, akik az adott tagországban született fiatalokhoz képest továbbra is jóval hátrányosabb helyzetben vannak.

Az Európai Bizottság megállapítása szerint a magyar oktatás esélyegyenlőségi kihívásokkal küzd, a tanulók teljesítménye összefügg társadalmi és gazdasági hátterükkel. Magyarországnak növelnie kell a hátrányos helyzetű csoportok, különösen a romák részvételét a befogadó többségi oktatásban.