Előfizetés

Dunaújvárosi gyilkosság - Vádat emeltek Gál Roland ellen

Vádat emelt a Tolna Megyei Főügyészség a 2013-ban meggyilkolt dunaföldvári vállalkozó ügyében, a harmadrendű vádlott dunaújvárosi, volt fideszes önkormányzati képviselőt bűnpártolással vádolják.

A főügyészség szerdai közleményében felidézte: a 42 éves férfit 2013. május 1-én ölte meg a - gyilkosságért korábban már elítélt - elsőrendű vádlott, majd a holttestet társaival elrejtette, amit a nyomozók csak 2016. február 16-án találtak meg.

A rendőrség korábban az emberöléssel vádolt férfit a 44 éves, dunaújvárosi G. A.-ként, a másodrendű vádlottat a 32 éves dunaújvárosi Sz. J.-ként azonosította, a most harmadrendben vádolt, 40 éves G. R. Gál Roland volt dunaújvárosi fideszes önkormányzati képviselő.

Az ügyészség az előzményekről azt írta: a gyilkossággal vádolt férfi, miután ellenségessé vált a viszonya későbbi áldozatával, elhatározta, hogy elégtételt vesz az egyedül élő dunaföldvári vállalkozón. A gyilkosság napján a börtönből ismert barátja, a másodrendű vádlott figyelte a férfi házát, és beszámolt arról, hogy egyedül van otthon. A harmadrendű vádlott ekkor gépkocsival a helyszínre vitte a gyilkosság elkövetőjét.

G. A. indulatosan ment be az áldozat házába, torkon ragadta, és miközben mindketten földre estek, megfojtotta. A holttestet kivitte a házból, a gépkocsit vezető G. R. segítéségével betette az autóba, majd mindhárman G. A. édesanyjának felújítás alatt lévő, dunaújvárosi házához mentek.

A holttestet a ház pincéjében építési törmelékkel befedték, majd elé egy falat építve elrejtették. Sz. J. a korábban figyelő és segítő társának a közreműködés fejében átadta a holttestről levett aranyláncot, később pedig a hallgatásáért 1 millió 300 ezer forintot adott neki.

Mindhárom vádlott előzetes letartóztatásban várja a Szekszárdi Törvényszék előtti bírósági tárgyalást - írta a főügyészség, amely az elsőrendű vádlottal szemben fegyház-, a másod- és harmadrendű vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Gál Roland 2006-tól volt dunaújvárosi önkormányzati képviselő, 2016 márciusában lemondott megbízatásáról, a Fidesz felfüggesztette párttagságát, a párt helyi szervezete pedig kezdeményezte kizárását az önkormányzati frakcióból.

Visszaerősödött a dollár

Publikálás dátuma
2016.11.09. 12:48
Illusztráció: Thinkstock
Visszakapaszkodott a dollár árfolyama a nemzetközi bankközi piacon szerda délelőttre, miután levonult az amerikai elnökválasztás váratlan eredménye miatti pánik első hulláma, és a befektetők tudomásul vették Donald Trump győzelmét. 

Délelőtt fél tízkor a dollárindex - a dollár értékét a hat főbb valutából, az euróból, a jenből, az angol fontból, a kanadai dollárból, a svéd koronából és a svájci frankból álló kosárhoz viszonyító mutató - 97,18 ponton, 0,69 százalékos mínuszban állt, de napi mélypontját 95,91 ponton, 2,02 százalékos veszteségben érte el. A forinthoz képest is visszaerősödött a dollár: míg fél hétkor a dollárt még 272,31 forinton, 1,61 százalékos mínuszban jegyezték, fél tízkor már 274,94 forinton, 0,66 százalékos veszteségben forgott az amerikai deviza. A dollár napi mélypontján, reggel hat órakor 271,83 forinton, 1,79 százalékos mínuszban állt.

Ahogy a dollár erőre kapott, a forint árfolyama erősödésnek indult az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest. Az eurót fél tízkor 305,64 forinton jegyezték, szemben a fél hétkor elért 307,14 forinttal. A svájci frank jegyzése 284,28 forintról 282,56 forintra, a japán jené pedig 2,6820 forintról 2,6590 forintra süllyedt.  Az euró 1,1108 dolláron, 0,85 százalékos pluszban forgott háromnegyed tízkor, messze az 1,1300 dolláron megütött napi csúcsától. Egy dollárért 0,9732 frankot kértek, 0,51 százalékot veszített értékéből az amerikai deviza. A jenhez képest 1,5 százalékkal gyengült a dollár, délelőtt 103,53 jent ért egy dollár. Napi mélypontján a frankhoz képest 2,35 százalékos, a jenhez viszonyítva pedig még 3,79 százalékos veszteségben állt a dollár.

Egyre terjed a magyar madárinfluenza híre

Publikálás dátuma
2016.11.09. 12:35
A kép illusztráció! FOTÓ: Thinkstock
A Békés megyében kimutatott madárinfluenza-vírus miatt Kanada és Szerbia is korlátozza a magyar baromfi és baromfitermékek bevitelét az országba, így már hét, Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett megyéből vagy Magyarországról - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Kanada a Békés megyéből származó élő baromfi és baromfitermékek, Szerbia pedig a kitörés körüli 50 kilométeres távolságon belül korlátozza az élő baromfi, baromfihús és tojás országba való bevitelét. Korábban a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán és Hong-Kong jelentett be korlátozást magyarországi baromfi bevitelére, Hong-Kong csak Békés megyére vonatkozóan.

Bognár Lajos országos főállatorvos a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában elmondta, már tárgyalnak a legfontosabb kereskedelmi partnerekkel, a cél, hogy a korlátozás legfeljebb a Békés megyében tartott állatokra vonatkozzon.

Az Európai Unión belülre valamennyi, korlátozás (védő- vagy megfigyelési körzet) alá nem vont területről lehet baromfit és termékeket is kiszállítani - tették hozzá.

A járványügyi helyzet függvényében a korlátozások változhatnak. Ezért a Nébih javasolja: az érintettek a szállítások előtt tájékozódjanak az aktuális helyzetről a hivatal folyamatosan frissülő weboldalán.

A Nébih laboratóriuma múlt pénteken igazolta magas patogenitású madárinfluenza-vírus (H5N8) jelenlétét egy Békés megyei, pulykákat tartó gazdaságban. Az érintett tótkomlósi állattartó telepen hétfőn befejeződött a mintegy kilencezres pulykaállomány felszámolása. Újabb madárinfluenza megbetegedésről a Nébih nem kapott bejelentést. A kimutatott szerotípus (H5N8) miatt emberi megbetegedés eddig még sosem fordult elő.