Országgyűlés;borgazdálkodás;

2016-11-09 13:13:00

Volt egy téma, amiben szinte mindenki egyetértett a Házban

A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról, illetve a hegyközségekről szóló törvény módosításával folytatta szerdai ülését az Országgyűlés.  Gőgös Zoltán, az MSZP vezérszónoka úgy fogalmazott: ez a javaslat a mostani "törvénykezési ámokfutás" között "üde színfolt". És valóban, ebben a kérdésben szinte teljes volt az összhang a képviselők között. Lám-lám, mire képes a magyar bor.

Czerván György Földművelésügyi Minisztérium államtitkára szerint 2010 óta a kormány számos intézkedést tett, hogy tisztességes megélhetést biztosító ágazat legyen a szőlőtermesztés és a borgazdálkodás, és  telepítésre, pincefelújításra nyújtott támogatások felhasználása azt mutatja, hogy a szereplők bíznak az ágazat jövőjében. Jelezte: a törvényjavaslat a mindennapi kérdések gördülékeny ügyintézését segíti elő, és a borászok szakmai szervezeteivel és az érdekképviseletekkel egyeztetve nyújtották be. 

Font Sándor, a Fidesz vezérszónoka azt mondta, olyan módosításról van szó, amelyet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa megvitatott és legtöbb esetben az ő javaslatuk került be az indítványba. A képviselő a fontos módosítások között említette, hogy a jövőben nem kell előzetes kivágási engedélyt kérni, így csökken a gazdálkodók adminisztrációs terhe. Az elővásárlás újraszabályozását fontosnak tartotta, mert szerinte már bírósági ügyek is vannak amiatt, hogy egy szőlőültetvényre állattartó telep tulajdonosa vagy földrajzi árujelzővel rendelkező terméket előállító gazdálkodó jelentkezett be a szomszédos szőlőültetvény tulajdonosa előtt. Ugyanakkor jelezte: ez a passzus kétharmados többséggel fogadható el, így kérte az ellenzéki frakciók támogatását.

Gőgös Zoltán, az MSZP vezérszónoka úgy fogalmazott: ez a javaslat a mostani "törvénykezési ámokfutás" között "üde színfolt". Pozitívnak tartotta, hogy a kormány az érintettek bevonásával készítette el a javaslatot, és jelezte, hogy az MSZP nagy valószínűséggel támogatni fogja a módosításokat. Az MSZP politikusa egyetértett az elővásárlási joggal kapcsolatos korrekcióval és komoly előrelépésnek tartotta, hogy kényszerkivágást lehet alkalmazni a nem művelt területek esetén, de azt tisztázandónak nevezte, hogy kinek a költségén végzik el majd a kivágásokat. Ugyanakkor megfontolandónak tartotta, hogy a hegyközségi járulékból le lehessen vonni kamarai tagsági díjat, hogy ne legyen "kettős adóztatás".

Sallai R. Benedek, az LMP vezérszónoka jónak tartotta a javaslat alapvető irányait, de szerinte ez nem oldja meg a borágazat problémáit, ezért átfogó újragondolást, stratégiai szemléletváltást sürgetett. Hozzátette: évtizedek óta csökken a szőlő termőterület, és emiatt több ezer munkahely szűnt meg vidéken, aminek az alternatívája a közmunka vagy külföldi munka lett. Ugyanakkor hangsúlyozta: LMP szerint szőlő és a borkészítés jobban hozzájárulhatna a vidéki munkahelyek fejlesztéséhez.

Magyar Zoltán, Jobbik vezérszónoka üdvözölte, hogy javaslatot egyeztették a szakma képviselőivel. Pozitívnak tartotta a kisüzemi bortermelők és a nagy, "multinacionális borászatok" közötti megkülönböztetést, mert szerinte a gyakorlatban komoly konfliktusokat szült, hogy egy családi borászatnak ugyanolyan feltételeknek kell megfelelnie mint egy nagy termelőnek. Pártja nevében támogathatónak nevezte a javaslat elővásárlással kapcsolatos kétharmados részét, ugyanakkor hiányérzetét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jogszabály nem foglalkozik a szőlészek komoly nehézségeivel.

Kónya Péter (független) támogathatónak tartotta az előterjesztést és üdvözölte, hogy arról egyeztettek az érintettekkel az előterjesztők. Beszámolt arról is, hogy konzultált az a különböző régiók borászaival az ágazat helyzetéről, problémáiról. Többen jelezték neki, hogy feleslegesnek tartják a régiós titkárok státuszának bevezetését, miközben a hegybíróra egyre nagyobb terhek hárulnak. Félő, hogy helyi kiskirályokká válhatnak a hegybírók - mondta. A politikus szerint a borászokat is motiválni kellene a részvételre a  hegyközségek gyűlésein, hogy ne csak néhány tucat termelő döntsön több száz borász helyzetéről.