Közelkép - Körner 70

Szenvedély és profizmus, ezzel a két találó szóval jellemezte kedd este Marschall Miklós a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány kuratóriumának volt elnöke Körner Tamást, a Fesztiválzenekar korábbi igazgatóját, impresszáriót. Az alkalom ünnepi volt, hiszen a méltán közkedvelt zenei menedzser 70. születésnapjára rendezett koncerten hangoztak el ezek a szavak.

Körner Tamás meghatározó egyénisége a magyar komolyzenei életnek, illetve külföldön is jól ismerik őt. Nélküle valószínű, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar nem lenne az, amivé vált. Csaknem húsz éven át töltötte be Körner a Budapesti Fesztiválzenekar ügyvezetői posztját, aztán gondolt egyet és hatvanhat évesen a nyugdíjba ment. Csakhogy, mint egy korábbi interjúban fogalmazott nem vonult el a nem létező vidéki birtokára és nem temetkezett a könyvei közé, hanem ügynökséget alapított és nem is akárkiket képvisel.

A menedzseltjei között találjuk, a zongorista Várjon Dénest, a hegedűs Baráti Kristófot és a csellista Várdai Istvánt. Mindhárman fiatal koruk ellenére elismert, világjáró szólistának számítanak és a világ legfontosabb koncerttermeinek állandó vendégei. A mostani születésnapi koncerten, köszönhető ez a remek egyeztetésnek, mindhárman jelen tudtak lenni és az első részben Várdai, aki szinte egyenesen a Carnegie Hallból jött Ligeti-darabot játszott, Várjon, aki Svájcból egy kamarazenei sorozatról érkezett, Schubert egyik zongoradarabját adta elő. Baráti pedig, aki egy lemezfelvételről sietett a Vigadóba Bach muzsikájával örvendeztette meg a hallgatóságot.

Aztán jött egy kis kamarazene, a három muzsikussal: Schubert Esz-dúr zongoratriója. Látványos összhang, koncentrált figyelem jellemezte a produkciót. A szünet után Hamar Zsolt dirigálásával, akit egyébként szintén Körner menedzsel, a Budapesti Fesztiválzenekar a három szólistával Beethoven C-dúr hármasversenyét adta elő zongorára, csellóra és zenekarra. A koncert végén az ünnepelt azt mondta, találkozzunk harminc év múlva, amikor ő száz éves lesz.

Tehát Körner hosszútávra tervez, már csak nekünk kell hozzá nőnünk, vagy legalább megpróbálni a szenvedélyéből és profizmusából valamit átvennünk.