Lázár János;Népszava;kormányinfó;

2016-11-10 14:38:00

Üdvözlet a Népszavának! - Kormányinfó 69

Lázár János először nem óhajtotta értékelni az amerikai elnökválasztás eredményét, mondván, hogy az nem az ő tiszte, így rögtön át is tért a Népszavára. Elmondta: tisztázódtak a lappal való együttműködés feltételei és külön üdvözölte jelen lévő kolléganőnket. Mint ismert, a Népszava a Népszabadság bezárása után távol maradt a sajtótájékoztatóktól, noha beszámolt azokról.

Ezután mégis visszatért az elnökválasztásra. Megismételte azt a korábban már hangoztatott véleményt, hogy Magyarországnak nem az Egyesült Államokkal volt vitája, hanem a Demokrata Párttal. Az új elnökséget új kezdetnek tekinti Magyarország, és az a világ számára is reményekkel teli lehet - mondta a miniszter. Kijelentette: a kormány reménye, hogy korrekt partnerség alakulhat ki a két ország között. Többen is megkérdezték, hogy terveznek-e Trump-Orbán találkozót, Lázár válasza egyértelmű: NEM.

Orbán Londonban

A miniszterelnök a brit kormányfővel tárgyalt. Az egyik fő téma az volt, hogy miként lehet megvédeni a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit. Lázár szerint erre a kölcsönösség alapján van lehetőség, jó hangulatúnak nevezte a két vezető megbeszélését.

Bevándorlás

Az EU december közepén tárgyal a bevándorlás kérdéséről, ezen megvitatják a szlovák javaslatot is, amely alapvetően arról szól, hogy a menekülteket nem kell beengedni, hanem az Európai Unió határain kívül kell megoldani a problémát. A külső határok védelmét tartotta a legfontosabbnak Lázár János. Véleménye szerint nem csak a V4-országok pesszimisták a EU-török megállapodással kapcsolatban, s ha az működik is, nem pótolja az EU határainak védelmét.

A német Belügyminisztérium javaslatát is fontosnak nevezte, amely szerinte arról szól, hogy a tengeren érkezőket ne engedjék be Európába, hanem fordítsák vissza őket.

Alaptörvény

Az Alaptörvény módosítása Lázár szerint nem belpolitikai, hanem össznemzeti, sőt európai ügy. Magyarország csatába száll a bevándorláspárti politika megakadályozása érdekében, még akkor is, ha eggyel kevesebb eszköze van immár, hiszen a parlament nem szavazta meg a törvénymódosítást. Az ellenzéki pártok saját, pitiáner érdekeiket nézték - mondta. Hozzátette: jövő héten az igazságügyi miniszter javaslatot tesz a jogi helyzet tisztázására. 

Újságírói kérdésre válaszolva Lázár János azt válaszolta, hogy nem próbálkoznak ismét az alaptörvény-módosítással. Hazaárulónak ugyan nem nevezte azokat, akik nem szavazták meg a módosítást (bár kiejtette a szót), de szűklátókörűnek, felelőtlennek igen. Szerinte ha mégis lesz bevándorlás Magyarországra, akkor gazdasági visszaesés lesz, romlani fognak az emberek életkörülményei és a biztonság is.

Béremelés

2017-re jelentős és határozott béremelést ígér a kormány, amellett, hogy fontosnak tartja a beruházások támogatását is. Pénteken kezdődnek tárgyalások a munkaadókkal és munkavállalókkal, de konkrét béremelési számot, százalékot nem volt hajlandó mondani a miniszter.

Miért hívja professzornak Pharaont?

Ezt kérdezte az Index újságírója. A miniszter kedélyesen úgy válaszolt: valószínűleg ragadós a példa. A kormány kérte, hogy a körözést kiadók pontosítsák az illető születési dátumát, illetve kértek ujjlenyomatokat is, de ezeket nem kapták meg. Tehát továbbra sem világos: a Magyarországon járt üzletember, aki vízumot kapott, azonos-e azzal, akit világszerte köröznek. Lázár János egyébként sem érti, hogy ez miért politikai és miért nem rendőrségi ügy, továbbá azt sem, hogy az amerikaiak 25 éve miért nem tudják elfogni azt, akit keresnek.

A Népszava kérdésére, hogy nem merészség-e Pharaon kapcsán titkosszolgálati összeesküvést, vagy azt emlegetni, hogy az amerikaiak a Jobbikkal játszottak össze, Lázár János azt válaszolta: nem.