Afganisztán;robbantás;német konzulátus;

2016-11-12 06:39:00

Öngyilkos robbantás Afganisztánban

Pusztító erejű robbanás történt az afganisztáni Mazari Sarifban, a német konzulátus épületénél. A detonációban hatan vesztették életüket, s 120-an sérültek meg.

Az akcióért a tálibok vállalták a felelősséget. Az iszlám fundamentalisták azzal indokolták a terrortámadást, hogy Németországnak is szerepe volt abban az amerikai légicsapásban, amely számos polgári áldozatot követelt – közölte szóvivőjük, Szabiullah Mudzsahid. A november 3-án elkövetett légicsapásban harminc civil vesztette életét. A németek szolgáltatták az információt arról az objektumról, amely ellen a légitámadás irányult.

A rendőrség közlése szerint a robbanás során egy öngyilkos merénylő is életét vesztette. A Reuters hírügynökség forrás megjelölése nélkül azt közölte, hogy a robbanást követően tűzharc is kitört a helyszínen. A Spiegel Online szerint a konzulátus épületét védő német katonák tüzeltek három motorosra, akik a felszólítás ellenére az épület felé hajtottak. A berlini külügyminisztérium szerint német áldozata nem volt a merényletnek.