futball;válogatott;Gera Zoltán;

2016-11-12 18:11:00

Kérdéses Gera Zoltán játéka Andorra ellen

Sajtótájékoztató keretében számolt be a heti munkáról szombat délután Telkiben a vasárnap esti, Andorra elleni világbajnoki-selejtezőt megelőzően Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német szakember szerint kérdéses Gera Zoltán játéka, Storck ugyanakkor arra törekszik, hogy a nemzeti tizenegy a legerősebb kezdőcsapattal állhasson ki a találkozóra.

„Elég hosszú hetünk volt, ám úgy gondolom, alaposan felkészültünk, hiszen nagyon sok feladatot hajtottunk végre. Mindannyian nagyon várjuk már a vasárnapi mérkőzést. Az utolsó világbajnoki-selejtezőn is szeretnénk megmutatni, hogy mit tudunk, illetve örömet szereznénk a szurkolóinknak. Jó úton járunk, ezt mindenki érzi, s szeretnénk megnyerni ezt a meccset – mondta el az edzőközpontban Storck, aki arról is beszélt, milyen állapotban várja a futball-válogatott az idényzáró selejtezőt. – Egy elég bő keretből tudunk meríteni, hiszen 20-23 egyenrangú, azonos szinten lévő játékossal dolgozunk. Egyetlen ponton merül fel kérdés, hiszen Gera Zoltán személyében van egy sérültünk, azt viszont még meglátjuk, hogy milyen az ő állapota, hogyan dolgozik a szombat esti edzés során. A keret többi tagja jó állapotban várja a mérkőzést.”

Egy góllal több kell
A szövetségi kapitány előtt két labdarúgó, a lengyel Pogont erősítő Gyurcsó Ádám és az izraeli Hapoel Beer-Sheva védője, Korhut Mihály osztotta meg gondolatait. Korhut szerint a defenzívebb, inkább a védekezésre koncentráló andorraiak ellen várhatóan többet birtokolja majd a labdát a magyar válogatott, ő azonban lehetőleg azon munkálkodna, hogy hátul „nullázzon” a csapat. „Védőként az elsődleges feladatom természetesen az, hogy ne kapjunk gólt, s csak utána következik, hogy kivegyem a részemet a támadásépítésből. Ha az eredményről kérdeznek, előzetesen azt szeretném, hogy rúgjunk egy góllal többet, mint az ellenfél” – fogalmazott óvatosan a játékos.

A szövetségi kapitány újságírói kérdésre úgy felelt, hogy szerinte a fővárost szombat reggel óta sújtó csapadékos időjárás nem befolyásolja a párharc kimenetelét, hiszen a körülményekhez mindkét félnek egyaránt alkalmazkodni kell. „Ha holnap is vizes lesz a talaj, várhatóan a labda is gyorsabban mozog majd, viszont a körülmények mindkét csapatnak ugyanúgy számítanak. Ehhez mindkét együttesnek alkalmazkodni kell. Valószínűleg annyira nem ázott fel a pálya talaja, hogy ez problémát jelentsen, egyébként pedig úgy hiszem, a Groupama Aréna elég sok esővel elbír” – közölte.

A magyar labdarúgó-válogatott az európai vb-selejtezők B jelű csoportjában vasárnap este, a Groupama Arénában fogadja a három forduló alapján pont nélkül álló Andorrát, majd két nappal később – már barátságos mérkőzésen – Svédországot. A kvalifikációs mérkőzést az M4 élőben közvetíti 18 órától.

A B csoport 4. fordulójának vasárnapi programja

Magyarország - Andorra, Groupama Aréna 18.00
Svájc - Feröer-szigetek, Luzern 18.00
Portugália - Lettország, Faro 20.45

A csoport állása:
1. Svájc 9 pont, 2. Portugália 6, 3. Magyarország 4 (4-3), 4. Feröer-szigetek 4 (2-6), 5. Lettország 3, 6. Andorra 0.