hulladék;Forma-1;Lewis Hamilton;Brazil Nagydíj;

2016-11-13 21:31:00

Kaotikus Hamilton-siker

A várt eső megérkezett vasárnap, így a versenyzők a biztonsági autó mögött felsorakozva vágtak neki a 71 körös Brazil Nagydíjnak. Tízperces késéssel, a Safety Car mögött Roman Grosjean nélkül kezdték meg a körözgetést, ugyanis a Haas pilótája már a bemelegítés során összetörte autóját.

Hét kör elteltével megkapták a zöld jelzést, s a biztonsági autó elhagyta a pályát. A Red Bullos ifjonc, Max Verstappen az első kanyarban megelőzte Kimi Raikkönen, s időközben a hátsó régiókban gyorsan átmeneti esőgumikra váltottak a pilóták.

A folytatásban előbb Sebastian Vettel pörgött meg autójával, majd a célegyenesre forduló Ericsson csúszott meg, s autója eltorlaszolta a bokszutca bejárati ívét, így visszajött a biztonsági autó. A romok eltakarítása után alig startoltak el újra a pilóták, Raikkönen a célegyenesben összetörte Ferrariját, s félbeszakították a futamot.

A majd félórás kényszerpihenő után ismét a Safety Car mögött köröztek, ám Palmer így is nekiment Kvyatnak. Tizenöt perccel később pedig ismét félbeszakították a nagydíjat. Verstappen a második újraindítás után körbeautózta Rosberget is és feljött a második helyre, s a két Red Bullos 19-re lapot húzott, átmeneti gumira váltottak.

A körülmények nem változtak, a szezon végén visszavonuló Massa balesete miatt viszont újból jöhetett a biztonsági autó. Verstappenéknek nem jött be a kockáztatás, s kénytelenek voltak visszaváltani extrém esőgumira. A világbajnokság éllovasa, Nico Rosberg így könnyedén befutott Mercedeses márkatársa, Lewis Hamilton mögött másodikként, így az utolsó futamon dől el, melyikük lesz 2016 világbajnoka. Verstappen pedig a hajrában áthámozta magát szinte az egész mezőnyön, s így felállhatott a dobogó legalsó fokára.

Brazil Nagydíj: 1. Hamilton (Mercedes) 2. Rosberg (Mercedes) 3. Verstappen (Red Bull) 4. Perez (Force India) 5. Sainz (Toro Rosso)

A világbajnokság állása: 1. Rosberg 367 pont, 2. Hamilton 355, 3. Ricciardo 244. Konstruktőrök: 1. Mercedes 722 pont (már világbajnok), 2. Red Bull 436 pont, 3. Ferrari 375.