Nemzetközi Büntetőbíróság;

Hátrányos megkülönböztetés?

Gambia hivatalosan is értesítette az ENSZ illetékeseit, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tagjai közül – jelentette a Reuters hírügynökség. A hágai székhellyel működő nemzetközi törvényszék jelenleg 124 tagállamot tömörít, s másfél évtizede kezdte munkáját, azzal a céllal, hogy a világszervezet felhatalmazásával és annak égisze alatt járjon el a háborús bűntettek, többek közt az emberiesség elleni bűncselekmények és népirtások ügyében is. 

Önmagában a kis, alig 2 milliós népességű, nyugat-afrikai ország távozása nem rengeti meg az ICC ténykedését, ugyanakkor egy veszélyes folyamatra figyelmeztet. Nevezetesen arra, hogy elsősorban az afrikai tagállamok hátrányos megkülönböztetést érzékelnek a szervezet működésében, ezért fennáll annak veszélye, hogy a kilépési hullám tovább folytatódik. Nem Gambia ugyanis az első, amely szakít az ICC-vel, hisz korábban már a Dél-afrikai Köztársaság és Burundi is hasonló döntést hozott.

Az ENSZ főtitkára, a posztjáról december 31-én távozó Ban Ki Mun nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását, kiemelve, hogy az újabb kilépés „rossz üzenetet küldhet” az igazságszolgáltatás iránt elkötelezett államoknak.