veszély;Nyugat;terrortámadások;

2016-11-16 10:29:00

Veszélyben a Nyugat

A terrortámadásokban meghalt személyek száma 2015-ben meghétszereződött az előző évhez viszonyítva. Ez derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet (OECD) országaiban a londoni kutatóintézet, az Gazdaságért és Békéért Intézet (IEP) által végzett felmérésből. 2014-ben még 77-en váltak terror áldozatává, számuk azonban 2015-ben már 577-re emelkedett ezekben az államokban. Csak a 2015. november 13-án, Párizsban végrehajtott terrorakcióban 130 ártatlan ember vesztette életét.

Az OECD a világ 35 országát foglalja magában. Ugyanakkor globálisan, a világ egészét nézve tavaly kevesebben vesztették életüket terrortámadásokban, mint egy évvel korábban. Így is ijesztő azonban az az adat, hogy 2015-ben majdnem 30 ezren haltak meg a terror következtében, ami tíz százalékos csökkenésnek felel meg egy év alatt. Ennek elsősorban az az oka, hogy a világ több térségében sikeresebben léptek fel a helyi biztonsági erők a terrorral szemben. Elsők között lehet Nigériát említeni, ahol a Boko Haram terrorszervezetet egy kis területre sikerült visszaszorítani. Az Iszlám Állam (IS) is jelentős területeket veszített Irakban és Szíriában.

A fejlett nyugati országokban azonban egészen más a helyzet. Tavaly az OECD 35 országából 21-ben hajtottak végre terrortámadás. A legtöbb áldozatot követelt terrorcselekményeket Franciaország mellett Törökországban hajtották végre. Ezeket a véres akciókat elsősorban az Iszlám Állam (IS) hajtotta végre.

Az IEP igazgatója, Daniel Hyslop ugyanakkor óva intett attól, hogy elhamarkodott következtetéseket vonjanak le a merénylők származását illetően. Utalt arra, hogy a terrorcselekmények elkövetőinek nagy része Európában nőtt fel.