Munkácsy gimnázium;diákönkormányzat;

2016-11-16 15:17:00

Pofádat befogod! Avagy az életnek tanulsz...

Félbeszakították Bradánovics Bendegúz, a Munkácsy gimnázium diákönkormányzata elnöke felszólalását a megyei diákparlament kaposvári ülésén. Azon, melyről annak szervezője, Rózsás Ildikó a megyei lapnak úgy nyilatkozott: „arra is jó a mai ülés, hogy elmagyarázzuk a diákoknak, milyen jogaik és lehetőségeik vannak, a politikai döntéshozók pedig maximálisan meghallgatják az országos diákparlament ajánlásait”.

Ő fojtotta a szót a parlamenterbe. Kihúzatta az „oda nem illő” mondatokat, csak így engedte újra mikrofon elé. („Olyan kérdéseket kell megfogalmazni, melyek előreviszik az oktatás és a benne tevékenykedők életét – szólt ki egy régi párttitkár Oláh Lajosné fideszes alpolgármesterből.)

Az iskolában a diákok megtapsoltak – mondta a srác utóbb –, s néhány tanár is megköszönte, hogy ki mertem állni értük. Igaz, azt is mondták, hogy hivatalosan nem vállalják véleményüket. És igazából ez a borzasztó: elvileg a diákparlamentnek a demokrácia gyakorlása lenne az értelme, erre éppen annak egyik legalapvetőbb eleme, a szólásszabadság sérül...

És, hogy mit nem mondhatott el Bendegúz? Egyebek mellett ezt: „teljes mértékben érthető, sőt tudatosnak tűnő a népbutítás, hogy ne legyenek a diákok gondolkodó, kreatív lények, hanem bólogassanak az aktuális hatalom minden döntésére. Ez hosszú távon nem lesz életképes és teljes mértékben lezülleszti a társadalmunkat is.”

Nemcsak igaza volt, hanem azzal, hogy letiltották, erről igazolást is adtak. Bendegúz jól tette, hogy végül elmondta megcsonkított beszédét. Így lett a kigyomlált felszólalásból vádirat.