lemondás;Bulgária;kormányfő;Bojko Boriszov;

2016-11-17 06:35:00

Elfogadták a bolgár kormányfő lemondását

A bolgár parlament tegnap elfogadta Bojko Boriszov miniszterelnök lemondását. Az Európai Unió legszegényebb országa ezzel súlyos belpolitikai válságba került. 

A kormányfő azt követően jelentette be távozását, hogy az általa „Bulgária anyjának” aposztrofált Cecka Cacseva nem nyerte meg az elnökválasztás múlt vasárnap megrendezett második fordulóját, s vereséget szenvedett a volt tábornok Rumen Radevvel szemben.

A szófiai parlamentben tegnap megrendezett voksoláson 218 képviselő fogadta el a kormányfő lemondását a 240 tagú parlamentben, s egyetlen képviselő sem szavazott ez ellen. Roszen Plevneliev elnök három pártot kérhet fel arra, hogy próbáljanak új, működőképes kabinetet felállítani, ám mind Boriszov pártja, a GERB, mind pedig a szocialisták jelezték, hogy nem kívánnak élni a lehetőséggel.

Ez pedig azt jelenti, hogy előrehozott választást rendeznek majd Bulgáriában, amelyre márciusban vagy áprilisban kerülhet sor. Boriszov parlamenti beszédében elmondta, amikor átvették 2014-ben a kormányrudat, „borzalmas állapotban” volt az ország, ezért már akkor tudta, hogy nem tölti ki a kormány négyéves mandátumát. (Azért az akkori áldatlan állapotokban neki is lehetett némi szerepe, hiszen 2009-2013 között már kormányfőként szolgált.)