Levelezés;Nemzeti Színház;dráma;Részegek;

Részegek a Nemzeti Színházban

Modell, bankár, menedzser, prostituált, fesztiváligazgató, építőipari alkalmazott. A sors különös játéka folytán a belőlük összeverődött társaság jelenik meg a Részegek c. drámában. Istenről, szeretetről, szabadságról, önmaguk kereséséről beszélnek akadozó nyelvvel. Leginkább azt próbálják megfogalmazni, hogy kiüresedett, józannak tűnő világunkban van-e még helye az őszinteségnek, lehet-e valódi szeretetet találni - olvasható a darabról a Nemzeti Színház honlapján. 

A szerző  a kortárs orosz színházi élet mára már kultikussá vált drámaíró-rendezője, az 1974-ben Irkutszkban született Ivan Viripajev, aki mintegy 15 évvel ezelőtt robbant be az orosz színház világába. Az egyik első, nagy sikerű drámája nyomán elnevezett és munkatársával, Viktor Rizsakovval közösen elindított „Oxigén (Kiszlorod)” művészeti „mozgalom” egy új hangvételű és szellemiségű színházi nyelv megteremtésére tesz kísérletet. Viripajev több művét számos európai nyelvre lefordították és Európa jelentős színházaiban hatalmas sikerrel játsszák.

A főbb szerepekben Trill Zsolt, Fehér Tibor, Kristán Attila, Nagy Mari, és ifj. Vidnyánszky Attila látható.