Európai Filmdíj;

2016-11-17 18:41:00

Megvannak az Európai Filmdíj első díjazottjai

Győztest hirdettek csütörtökön Berlinben az idei Európai Filmdíj néhány technikai kategóriájában: a legtöbb díjat A homok alatt című dán-német háborús dráma alkotói kapták.

A héttagú nemzetközi zsűri az Európai Filmakadémia (EFA) listája és a nevezések alapján válogatta ki az év legjobb európai operatőrét, vágóját, látványtervezőjét, jelmeztervezőjét, haj- és sminkmesterét, hangmérnökét és zeneszerzőjét - ismertette az EFA honlapja.

A legjobb operatőr díját A homok alatt című háborús dráma fényképezéséért Camilla Hjelm Knudsennek ítélték oda "felkészült" és "magával ragadó" munkája miatt. A dán-német koprodukcióban forgatott alkotás jelmeztervezője, Stefanie Bieker, továbbá haj- és sminkmestere, Barbara Kreuzer is díjazott lett.

A vágó kategóriában A kommuna című filmen dolgozó Anne Osterud és Janus Billeskov Jansen kapta meg az elismerést. A látványtervezésért járó díjat Alice Normington veheti majd át A szüfrazsettért. A zsűri a (M)ucsenyik (Diák) című orosz film zenéjét szerző Ilja Demuckijnak adta a legjobb európai zeneszerző díját. Radoslaw Ochnio pedig Jerzy Skolimowski lengyel rendező 11 minut című filmjének hangmérnökeként kapott díjat. Az Európai Filmdíjakat december 10-én adják át Varsóban. Számos kategóriában a gálán hirdetik ki a győzteseket. Az is a ceremónián derül ki, hogy idén melyik a legjobb európai film és vígjáték.