Megható és meseszép történetről számolt be október elején az amerikai sajtó. A gyöngélkedő, apró fájdalmakra panaszkodó kilencven éves Mrs. Norma, teljes nevén Norma Jean Bauerschmidt, fölkereste orvosait, vizsgálnák meg tüzetesen, az idős koron túl mi a baja, és mi várhat reá? A konzultáció az előrelátható eredményekkel járt. Gyógyíthatatlan rák, de a nagy tragédia enyhíthető, ha az idős hölgy hajlandó kemoterápiás kezeléseknek alávetni magát. Nem teljesen fájdalommentes, de az orvosi utasításokat követve a szenvedések valamennyire csillapíthatók, a lélekállapot is javítható. Arra a kérdésre, hozzávetőlegesen még mennyi életkort jósolnak a doktorok, őszintén bevallották, erre igazán hitelesen felelni nem tudnak, de a kemoterápia kedvező esetben még ajándékozhat úgy egy esztendőt.
Mrs. Norma reagálása igencsak meglepte a kezelőket. De a családot is. Köszöni szépen, de nem él vele, neki mások a tervei. Ezt a tizenkét hónapot arra használná ki, hogy útra kelne, megismerné az amerikai földrészt, amennyire erejéből telik nézegetne, ismerkedne, a lehetőségekhez képest gazdagodnék. És a szűk család - Mrs. Norma fia és menye - lelkesen csatlakozott, amennyi tőlük telik mindent megtesznek, hogy bearanyozzák a mama szűkre szabott hónapjait. Követik Ruminak, a perzsa költőnek az ars poétikáját, „az élet egyensúlyozás aközött, hogy szilárdan tartsuk magunkat, de szükségszerűen lazuljunk is föl”. A gyerekek berendezték a kis kocsit, mindennel, ami az utat viszonylag kényelmessé teheti, mindenekelőtt Norma óhajainak megfelelően. Legyen zöld citrom, csokoládé és enyhe sör, meg természetesen az orvosi tanácsoknak megfelelően, a nagymama lábánál oxigénpalack, arra az esetre, ha… De nem volt rá szükség.
A rendhagyó utazás híre rövid idő alatt bejárta az Egyesült Államokat, az útvonal ugyancsak ismert volt, mind a 21 000 kilométer, 32 amerikai államban, Dél-Dakota síkságaitól a floridai partokig. És mert a Facebook részletes beszámolókat is közölt, érkeztek meghívások, ha arra járnak, boldogan kínálnánk vendéglátást. A barátságos válasz, „hálásan köszönjük, lehetetlen valamennyit elfogadni, és mélységesen meghatódtunk”. Mrs Normának kívánságára megmutatták a bálnákat, mindent, ami a módjukban állt. Útitárs volt a kedves kutya is, a hűséges társ a mindennapokban. Végül aztán szeptember 9-én értesítés tudatta az érdeklődőkkel, hogy augusztus végén a rendkívüli kaland befejeződött az USA nyugati partjain, Washington államban.
Norma asszony, gyermekei szerint boldogan és mosolyogva búcsúzott az élettől. Hol, és milyen körülmények között, arról a híradás diszkrét volt, nem tragédiát akartak lezárni, hanem rendkívüli esetet, egy bátor asszony szokatlan búcsúját ettől a világtól. A fiú és a meny tudatta azt is, hogy a mamát október 7-én pénteken temették el, Saint Juan sziget szikláinál, a sírján fát ültettek el az emlékére. Arra kérték mindazokat, akik érzelmileg is végig kísérték ezt a bámulatos, csodálatos esztendőt, ne küldjenek koszorúkat, virágokat a megemlékezésre. Köszöntsék föl velük közeli szeretteiket, és ha kedvük, erejük van hozzá, meséljék el nekik Mrs Norma „kalandját”, mint bámulatos rendkívüli eseményt.