járatszám;növelés;Air Canada Rouge;Budapest - Toronto;

2016-11-18 13:54:00

Az ACR növeli járatai számát Budapest és Toronto között

Az Air Canada Rouge kanadai légitársaság járata az idei heti három után jövőre már heti öt alkalommal közlekedik Budapest és Toronto között, és az ideinél korábban, már május 19-én elindul. Az ülőhelyek száma ezzel 56 százalékkal lesz több. A jegyek értékesítését megkezdték - közölte a Budapest Airport (BA) Zrt. pénteken.

A BA közleménye szerint az Air Canada szabadidős légitársaságának járata a nyári csúcsszezonban - júniustól szeptemberig - közlekedik, hétfő és péntek kivételével a hét minden napján. A légitársaság az indulási időpontokon nem változtatott, a gép valamennyi járatnapon délelőtt 10 órára ér Budapestre és délben indul vissza Torontóba. 

Az Air Canada Rouge utasainak okmány- és biztonsági ellenőrzését, szűrését már a budapesti repülőtéren elvégzik, ami jelentősen lerövidíti az utasok várakozási idejét a kanadai érkezéskor. Toronto Pearson repülőterén pedig az Egyesült Államokba tartó átszálló utasok átesnek az úgynevezett pre-clearance eljáráson, ami után már gyorsan, a zöld folyosókon keresztül léphetnek be az országba. Ez az eljárás a magyar, a kanadai és az amerikai hatóságok közötti szoros együttműködés révén jött létre, egyben komoly elismerése a budapesti repülőtér biztonsági színvonalának - hangsúlyozza közleményében a BA.

A járatot az Air Canada Rouge 282 személyes Boeing 767-300ER szélestörzsű repülőgéppel üzemelteti. A járat az Egyesült Államok mellett számos egyéb desztinációra, így a Karib-térségbe, Mexikóba és egész Latin-Amerikába is kínál átszállásokat.