Előfizetés

Nyugdíjalap: gondoljuk újra?

Karácsony Mihály
Publikálás dátuma
2016.11.19. 08:36
FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Évtizedek óta tartja magát az a dogma, hogy a ma kifizetett nyugdíjak fedezetét a mai munkavállalók járulék befizetéseiből kell előteremteni. Régi, visszatérő kérdés, hogy miért a járulékfizetők befizetései képezik a kifizetett nyugdíjak alapját? A tudományos kutatók, a szakértők még ma is megváltoztathatatlannak tartják azt, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát a járulékfizetők teherviselő képességéhez viszonyítsák.

Rendkívül összetett, sok szereplős "tudomány" a nyugdíjrendszer működésének modellezése, a különféle demográfia folyamatok alakulásának elemzése, amely végső soron determinálja, mennyi pénzt tud fordítani a társadalom az időskorúak eltartására. Nagyon színvonalas érveket sorolnak fel a demográfusok arra, hogyan befolyásolja a nyugdíjrendszer rövid és hosszabb távú lehetőségeit a születésszám alakulása, a halálozási statisztikák tendenciái, a nemek közti egyensúly megborulása, a mobilitással kapcsolatos folyamatok. A biztosítási matematikusok is sajátos összefüggéseket tárnak fel a mai munkavállalók járulékfizetési képessége és a kifizetett nyugdíjak kapcsolatáról.

A nyugdíjalap már a múlté

Itt az ideje, hogy megkérdőjelezzük a kiindulási alapot: azaz miért a járulékfizetők számának alakulásából vezetjük le a nyugdíjak kifizetésének a mértékét és biztonságát? Köztudott, hogy ma már nincs elkülönült nyugdíjalap. Megszűnt a kassza relatív önállósága, megváltozott a befizetések járulék jellege, azok adókká alakultak át. A nyugdíjalap betagozódott a központi költségvetésbe, intézményei és apparátusa az államigazgatásba olvadt. A mai nyugdíjak kifizetésének forrása a központi költségvetés. Statisztikailag ma még lehet ugyan követni, hogy mennyi volt az adott évben bizonyos adók összértéke (megszokásból ezt tévesen járuléknak nevezik), illetve a kifizetések mértéke, amelyek korábban a nyugdíj-biztosítási alap bevételei voltak, illetve kiadásait fedezték. A valóságban azonban ma már csak tájékoztatásul szolgálhatnak.

Az elmúlt évben a kimutatott nyugdíj-biztosítási alap bevételei 3 milliárd 800 millió forintra rúgtak, ez az összeg, ha minimális mértékben is, de meghaladta az aktuális nyugdíj-kassza 3 milliárd 700 millió forintos kötelezettségeit. A mai nyugdíjak mértékének és kifizetési biztonságának megállapításánál egyedül a mai járulékfizetők befizetéseit viszonyítási pontnak tekinteni - a nyugdíjasok szempontjából alapvetően vesztes pozíció. Ma már semmilyen elemében nincs jelen az úgynevezett „felosztó – kirovó” rendszer, ezért túl kell ezen a dogmán lépni.

Az újjáépítők jussa

Figyelembe kell venni, hogy a nyugati civilizációs társadalmakban (ide tartozónak tartjuk hazánkat is) a jövőben jelentős változások játszódnak le a „negyedik ipari forradalom” térnyerésével. A digitális ipar térhódításával, a robottechnológia, a biotechnológia, az automatizálás jelentősen átformálják a hagyományos „járulékfizetők” struktúráját. A jövőben jelentősen megváltoznak a munkaerő-piaci paraméterek is: nem annyian, nem úgy, nem oda és nem annyit fognak az aktív dolgozók befizetni.

Új elvi alapokra kell tehát a nyugdíjak erkölcsi, jogi és pénzügyi fundamentumát helyezni azért, hogy a társadalom előtt a nyugdíjak jogosságáról, mértékéről, a kifizetésének biztonságáról kellően lehessen érvelni. Meglátásom szerint az időskorú népesség ellátási kötelezettsége nem a mai ifjabb korosztály "szívessége". A mai 60-70-80 éves, vagy még idősebb korosztály tagjai a maguk aktív munkavállalói korszakukban "építették" ezt az országot, nemzedékek egymásra épülésével teremtették meg a ma aktív korosztály rendelkezésre álló „állami vagyont”.

Ezzel az állami vagyonnal a mindenkori vezető réteg rendelkezik, de jogos elvárás velük szemben, hogy úgy működtessék az örökül kapott állami eszközöket, hogy annak a hozamából azok részesüljenek, akik azt korábban létrehozták. Számomra ismerősen cseng az előttünk élő korosztály többször ismételt mondata: „mi építettük újjá az országot a háborús romokból”, illetve „mi rengeteg lemondás árán teremtettünk itt élhető körülményeket”.

Számoljunk a "kincseinkkel" is

Alapvetően most az örökül kapott földvagyon, az épületek, az építmények, a gazdasági társaságok, a múzeumi tárgyak, a szellemi vagyon hasznosításáról van szó. Ha gyakorlatiasan, a számok tükrében megvizsgáljuk, sok vagy kevés ez a nemzeti kincs, nincs miért szégyenkezniük az idősebbeknek. Több-kevesebb pontossággal tudható, hogy az állami vagyon pillanatnyi értéke 42 ezer milliárd forint körüli, a mai döntéshozóknak ezt a tekintélyes vagyont kell úgy működtetniük, hogy a hozamaiból kigazdálkodják a nyugdíjak fedezetéhez szükséges évi 3,1 milliárd forintot. A ma nyugdíjasai joggal várhatják el, hogy az örökül hagyott állami vagyon hozama biztosítsa a tisztességes megélhetésüket. Reális elvárás ez.

Amikor a nyugdíjak fedezetét számba vesszük, az állami vagyon működtetésének elvárható a hozamához hozzá kell számítani hazánk földrajzi elhelyezkedéséből, természeti adottságokból levezethető hozamot is. "Kézzelfoghatóan" forintosítható például az ország feletti „légtér” mint gazdasági erő, gondoljunk példaként a napenergia, a szélenergia piacosítására, a frekvencia-gazdálkodás bevételeire, a légszennyezési kvótánk értékesítésére. De a speciális földrajzi fekvésünk miatt további hozammal is számolhatunk, utalhatnék itt a természeti kincseink hasznosítására, vagy akár a tranzitforgalom bevételeire is.

Ma is adófizetők

Ha az állami vagyonnal, mint viszonyítási alappal kapcsolatosan volnának kételyek, akkor tovább kell gondolni a megoldási lehetőségeket, mi más úton-módon lehetne forrásokat biztosítani az idősek ellátására.

Megítélésem szerint a nyugdíjak fedezetét meg lehetne támogatni akár a lakosság fogyasztásával kapcsolatos adóbevételek egy részéből is. Azért a fogyasztási adó lehetne a forrás, mert a költségvetésben szereplő bevételi tételek közül a nyugdíjasokhoz legközelebb álló adónemről van szó. A számok tükrében ez annyit jelent, hogy a 3-3,2 milliárd forintnyi áfa-bevétel jelentős része a nyugdíjasok fogyasztása után keletkezik. Ez persze azt is jelenti, hogy a közvélekedéssel ellentétben a 2,6 millió nyugdíjban, ellátásban, járadékban részesülő személy, ma is adófizető polgár. A részükre folyósított összeg egy jelentős része adó formájában visszakerül a költségvetésbe, a nyugdíjasok által igénybe vett szolgáltatásokban és a vásárolt árucikkekben lévő áfa-tartalom révén a kifizetett nyugdíjak közel egynegyede visszakerül az államhoz.

Mindezekből azt a következtetést lehet levonni, hogy nem ördögtől való elképzelés az sem, ha az időskorúak ellátásának anyagi forrását részben, vagy egészében a fogyasztáshoz kapcsolódó adókból teremtenék elő. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a múlt évi áfa bevételek mértéke 3,1 milliárd forint volt, nagyjából azonos a nyugdíj-kassza kiadási kötelezettségeivel. Amikor a nyugdíjasok ellátásának új útjait keressük, azon is el lehetne gondolkodni, miként lehetne az időskorúakat a tőlük fogyasztási adó címén visszavett összeg miatt kompenzálni.

Mrs. Norma csodaszép, rendkívüli halála

Megható és meseszép történetről számolt be október elején az amerikai sajtó. A gyöngélkedő, apró fájdalmakra panaszkodó kilencven éves Mrs. Norma, teljes nevén Norma Jean Bauerschmidt, fölkereste orvosait, vizsgálnák meg tüzetesen, az idős koron túl mi a baja, és mi várhat reá? A konzultáció az előrelátható eredményekkel járt. Gyógyíthatatlan rák, de a nagy tragédia enyhíthető, ha az idős hölgy hajlandó kemoterápiás kezeléseknek alávetni magát. Nem teljesen fájdalommentes, de az orvosi utasításokat követve a szenvedések valamennyire csillapíthatók, a lélekállapot is javítható. Arra a kérdésre, hozzávetőlegesen még mennyi életkort jósolnak a doktorok, őszintén bevallották, erre igazán hitelesen felelni nem tudnak, de a kemoterápia kedvező esetben még ajándékozhat úgy egy esztendőt.

Mrs. Norma reagálása igencsak meglepte a kezelőket. De a családot is. Köszöni szépen, de nem él vele, neki mások a tervei. Ezt a tizenkét hónapot arra használná ki, hogy útra kelne, megismerné az amerikai földrészt, amennyire erejéből telik nézegetne, ismerkedne, a lehetőségekhez képest gazdagodnék. És a szűk család - Mrs. Norma fia és menye - lelkesen csatlakozott, amennyi tőlük telik mindent megtesznek, hogy bearanyozzák a mama szűkre szabott hónapjait. Követik Ruminak, a perzsa költőnek az ars poétikáját, „az élet egyensúlyozás aközött, hogy szilárdan tartsuk magunkat, de szükségszerűen lazuljunk is föl”. A gyerekek berendezték a kis kocsit, mindennel, ami az utat viszonylag kényelmessé teheti, mindenekelőtt Norma óhajainak megfelelően. Legyen zöld citrom, csokoládé és enyhe sör, meg természetesen az orvosi tanácsoknak megfelelően, a nagymama lábánál oxigénpalack, arra az esetre, ha… De nem volt rá szükség.

A rendhagyó utazás híre rövid idő alatt bejárta az Egyesült Államokat, az útvonal ugyancsak ismert volt, mind a 21 000 kilométer, 32 amerikai államban, Dél-Dakota síkságaitól a floridai partokig. És mert a Facebook részletes beszámolókat is közölt, érkeztek meghívások, ha arra járnak, boldogan kínálnánk vendéglátást. A barátságos válasz, „hálásan köszönjük, lehetetlen valamennyit elfogadni, és mélységesen meghatódtunk”. Mrs Normának kívánságára megmutatták a bálnákat, mindent, ami a módjukban állt. Útitárs volt a kedves kutya is, a hűséges társ a mindennapokban. Végül aztán szeptember 9-én értesítés tudatta az érdeklődőkkel, hogy augusztus végén a rendkívüli kaland befejeződött az USA nyugati partjain, Washington államban.

Norma asszony, gyermekei szerint boldogan és mosolyogva búcsúzott az élettől. Hol, és milyen körülmények között, arról a híradás diszkrét volt, nem tragédiát akartak lezárni, hanem rendkívüli esetet, egy bátor asszony szokatlan búcsúját ettől a világtól. A fiú és a meny tudatta azt is, hogy a mamát október 7-én pénteken temették el, Saint Juan sziget szikláinál, a sírján fát ültettek el az emlékére. Arra kérték mindazokat, akik érzelmileg is végig kísérték ezt a bámulatos, csodálatos esztendőt, ne küldjenek koszorúkat, virágokat a megemlékezésre. Köszöntsék föl velük közeli szeretteiket, és ha kedvük, erejük van hozzá, meséljék el nekik Mrs Norma „kalandját”, mint bámulatos rendkívüli eseményt.

Mrs. Norma csodaszép, rendkívüli halála

Megható és meseszép történetről számolt be október elején az amerikai sajtó. A gyöngélkedő, apró fájdalmakra panaszkodó kilencven éves Mrs. Norma, teljes nevén Norma Jean Bauerschmidt, fölkereste orvosait, vizsgálnák meg tüzetesen, az idős koron túl mi a baja, és mi várhat reá? A konzultáció az előrelátható eredményekkel járt. Gyógyíthatatlan rák, de a nagy tragédia enyhíthető, ha az idős hölgy hajlandó kemoterápiás kezeléseknek alávetni magát. Nem teljesen fájdalommentes, de az orvosi utasításokat követve a szenvedések valamennyire csillapíthatók, a lélekállapot is javítható. Arra a kérdésre, hozzávetőlegesen még mennyi életkort jósolnak a doktorok, őszintén bevallották, erre igazán hitelesen felelni nem tudnak, de a kemoterápia kedvező esetben még ajándékozhat úgy egy esztendőt.

Mrs. Norma reagálása igencsak meglepte a kezelőket. De a családot is. Köszöni szépen, de nem él vele, neki mások a tervei. Ezt a tizenkét hónapot arra használná ki, hogy útra kelne, megismerné az amerikai földrészt, amennyire erejéből telik nézegetne, ismerkedne, a lehetőségekhez képest gazdagodnék. És a szűk család - Mrs. Norma fia és menye - lelkesen csatlakozott, amennyi tőlük telik mindent megtesznek, hogy bearanyozzák a mama szűkre szabott hónapjait. Követik Ruminak, a perzsa költőnek az ars poétikáját, „az élet egyensúlyozás aközött, hogy szilárdan tartsuk magunkat, de szükségszerűen lazuljunk is föl”. A gyerekek berendezték a kis kocsit, mindennel, ami az utat viszonylag kényelmessé teheti, mindenekelőtt Norma óhajainak megfelelően. Legyen zöld citrom, csokoládé és enyhe sör, meg természetesen az orvosi tanácsoknak megfelelően, a nagymama lábánál oxigénpalack, arra az esetre, ha… De nem volt rá szükség.

A rendhagyó utazás híre rövid idő alatt bejárta az Egyesült Államokat, az útvonal ugyancsak ismert volt, mind a 21 000 kilométer, 32 amerikai államban, Dél-Dakota síkságaitól a floridai partokig. És mert a Facebook részletes beszámolókat is közölt, érkeztek meghívások, ha arra járnak, boldogan kínálnánk vendéglátást. A barátságos válasz, „hálásan köszönjük, lehetetlen valamennyit elfogadni, és mélységesen meghatódtunk”. Mrs Normának kívánságára megmutatták a bálnákat, mindent, ami a módjukban állt. Útitárs volt a kedves kutya is, a hűséges társ a mindennapokban. Végül aztán szeptember 9-én értesítés tudatta az érdeklődőkkel, hogy augusztus végén a rendkívüli kaland befejeződött az USA nyugati partjain, Washington államban.

Norma asszony, gyermekei szerint boldogan és mosolyogva búcsúzott az élettől. Hol, és milyen körülmények között, arról a híradás diszkrét volt, nem tragédiát akartak lezárni, hanem rendkívüli esetet, egy bátor asszony szokatlan búcsúját ettől a világtól. A fiú és a meny tudatta azt is, hogy a mamát október 7-én pénteken temették el, Saint Juan sziget szikláinál, a sírján fát ültettek el az emlékére. Arra kérték mindazokat, akik érzelmileg is végig kísérték ezt a bámulatos, csodálatos esztendőt, ne küldjenek koszorúkat, virágokat a megemlékezésre. Köszöntsék föl velük közeli szeretteiket, és ha kedvük, erejük van hozzá, meséljék el nekik Mrs Norma „kalandját”, mint bámulatos rendkívüli eseményt.