Meghatóan búcsúzott pályatársa Kocsis Zoltántól

Egy ország érzi meg hiányodat - méltatta Kurtág György zeneszerző, zongoraművész személyes hangú beszédében a november 6-án elhunyt Kocsis Zoltánt szombaton a Zeneakadémián.

Kocsis Zoltán ajándéka nekünk, hogy Bartók Béla művei elkezdtek közkinccsé válni - hangsúlyozta Kurtág György. Hozzáfűzte: minden fellelhető zongorafelvételének közzétételével Kocsis Zoltán bebizonyította, hogy Bartók Béla korának egyik legnagyobb zongoraművésze is volt.

"Olyan zenék, amelyek mellett vállat vonva mentünk el régebben, a te kezedben gyémánttá váltak" - emelte ki Kocsis Zoltán egykori tanára és barátja, aki elmondta azt is: számtalan kompozíció mintaértékű előadását köszönheti az életének 65. évében elhunyt művésznek.

Szerző

Várják a nevezéseket a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra

Már várják a nevezéseket az év elején elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztiválra, melyet első alkalommal 2017 tavaszán rendeznek meg Szegeden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. 

A fesztivál rendezői a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkájuk jelentőségére kívánják irányítani a figyelmet, lehetőséget teremtve a fiatal művészek bemutatkozására. A magyar operatőriskola jó fél évszázada - Illés György óta - világhírű, tanítványai nagy érdemet szereztek a világ különböző országaiban. Az újabb és újabb nemzedékek - követve és megújítva a hagyományokat -, szintén egyre több elismerés birtokosai.

A fesztivál másik kiemelt célja, hogy Zsigmond Vilmos emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek is átadja. A fesztiválra filmművészetet tanuló, rendező és operatőr szakos, közép-európai egyetemi hallgatók, illetve a közelmúltban végzett, pályájukat kezdő alkotók nevezhetnek 2017. március 1-jéig. A szervezők tematikai, technikai, műfaji megkötés és időtartam korlátozás nélkül várják a 2014. január 1. után készült alkotásokat.

A kiírás egyik fő szempontja, hogy a beérkező pályamunkák olyan eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak, amelyek Zsigmond Vilmos filmjeit, munkáit is jellemezték. A május 10-én kezdődő fesztivált számos kísérő program színesíti: a Magyar Operatőrök Társasága és az ASC (American Society Cinematographers) operatőreinek vezetésével a szakmabelieknek műhelyfoglalkozásokat, a laikusoknak szabadegyetemet rendeznek, a filmek alkotóival közönségtalálkozót szerveznek, kerekasztal-beszélgetést tartanak az az egyes országokban folyó filmes képzésekről.

Kísérő rendezvényként retrospektív sorozatot mutatnak be Zsigmond Vilmos alkotásaiból, valamely alkotói korszakának egy-egy kiemelt filmjére koncentrálva, illetve kiállítást rendeznek a művész fotóiból.

Szerző

Kulka János visszatér

Publikálás dátuma
2016.11.19. 12:06
Korábbi felvétel. FOTÓ: Népszava
Még ebben az évadban visszatér Kulka János a színpadra, és az április elején sztrókot kapott színész filmet is forgat - értesült a Blikk.

Nagyon hiányzik neki a színpad, és az, hogy nem játszhat, talán még nagyobb trauma számára, mint maga a sztrók - mondta a lapnak a Katona József Színház egyik munkatársa, aki azt is elárulta, hogy a színész januártól próbákra akar járni. A tervek szerint márciustól már játszik is - és erre minden esély meg is van, hiszen a művész állapota folyamatosan javul, szeptemberben például már A nagy tapsrend című produkcióban is részt vett a Színházak Éjszakáján.

A portál szerint a színész nem csak a Katonába, hanem a filmvászonra is visszatér, ugyanis Kulka Ujj-Mészáros Károly krimijében kapott szerepet, amit márciustól forgatnak.

Szerző
Témák
Kulka János