Real Madrid;Primera Division;12. forduló;

Ronaldo triplázott

Megerősítette első helyét a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokságban, miután idegenben, Cristiano Ronaldo mesterhármasával 3-0-ra verte az Atlético Madridot. Ez volt az utolsó madridi derbi, amelyet a Vicente Calderón Stadionban rendeztek, mert a hazai együttes a főváros szélére költözik át. 

A Realt sokszor érte az a bírálat, hogy Zinédine Zidane alatt, hiába szerepel eredményesen, nem játszik szépen. Mióta az egykori francia aranylabdás ül a kispadon, edzői szempontból ez volt a legjobb meccse. Sikerült túljárnia Diego Simeone eszén a 4-2-3-1-es hadrenddel és azzal, hogy – részint sok sérült miatt – a sokat mellőzött Iscót váratlanul közvetlenül Ronaldo mögött szerepeltette. Simeone nem tudott időben reagálni Zidane húzására, a hátrány miatt a hazaiak átálltak 4-2-4-re, ezzel azonban teret adtak a Real kontráinak.

Ez a meccs tehát nemcsak Ronaldóról szólt, hanem Zidane-ról és Iscóról is, aki bebizonyította, nem felejtett el focizni. „Az eredmény talán kicsit túlzó, de teljesen megérdemelten nyertünk” – értékelt Zidane a meccs után, akinek volt egy igen érdekes megjegyzése is. Mint mondta, újabb mesterhármasa ellenére nem biztos, hogy mindig befejezőcsatárként számít majd Ronaldóra, aki a madridi derbik legeredményesebb játékosa lett.

Messi nélkül továbbra is szenved a Barcelona, amely hiába játszott sokáig emberelőnyben a Málaga ellen (a meccs végére már kettős emberelőnybe is került), nem bírt a vendégegyüttessel. A gól nélküli döntetlen azt is jelenti, hogy a Real előnye már négy pont a tabellán a katalánokkal szemben.

Primera División, 12. forduló. Betis-Las Palmas 2-0, La Coruna-Sevilla 2-3, Barcelona-Málaga 0-0, Eibar-Celta Vigo 1-0, Atlético Madrid-Real Madrid 0-3, Alavés-Espanyol 0-1, Valencia-Granada 1-1.

Az élcsoport. 1. Real Madrid 30, 2. Barcelona 26, 3. Sevilla 24.