Fidesz;AB;párbeszéd;

2016-11-21 14:44:00

Párbeszéd: a Fidesz saját pártkatonáival akarja feltölteni az Ab-t

A Párbeszéd Magyarországért szerint a Fidesz "saját pártkatonáival", "saját szolgalelkű jogászaival" akarja feltölteni az Alkotmánybíróságot (Ab).

A párt társelnöke, aki hétfő sajtótájékoztatóján hosszasan bírálta az Alkotmánybíróság létszámában és hatáskörében 2010 óta végrehajtott változtatásokat, azt mondta: az alkotmánybírák megválasztásával a Fidesz gyakorlatilag befejezi "azt a hat éve tartó hentesmunkát, amelyben bárddal trancsírozta szét" a testületet

Szabó Tímea egyúttal bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazáson és erre kérte az ellenzéki pártokat, köztük a jelöltek megválasztását támogató LMP-t is. A mostani jelöltek személyét bírálva Horváth Attila jogtörténészről azt mondta, "köztudott, hogy a nemzeti radikalizmushoz közel álló érdekeket képvisel, gyakorlatilag egy szélsőjobbos nézeteket valló jelöltről van szó".

Schanda Balázsról, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetőjéről "köztudott, hogy erősen katolikus világnézetű" - folytatta. Hozzátette, ezzel önmagában semmi baj nincsen, de a Párbeszéd szerint az probléma, hogy aktívan részt vett annak az egyháztörvénynek a megalkotásában, amely "szétverte az egyházak függetlenségét". Marosi Ildikó a Kúrián számos népszavazási kérdés hitelesítése során "blokkolta" az aláírásgyűjtést, ő sem mondható függetlennek - ismertette véleményét. Szabó Marcell, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes pedig gyakorlatilag "végigasszisztálta a legaljasabb orbáni támadásokat a jövő nemzedékek ellen" - jelentette ki.

Szabó Tímea azt is közölte: újból benyújtja korábbi javaslatát, amely 11 főben határozná meg az Alkotmánybíróság létszámát. A testület három tagját a Magyar Tudományos Akadémia, másik hármat pedig a Kúria választana ki, az ő kinevezésüket a köztársasági elnök hagyná jóvá - ismertette az elképzelést. A maradék öt tagot pedig a parlament képviselőcsoportjainak egy-egy tagjából álló bizottsága jelölné, őket az Országgyűlés minősített többséggel választana meg - mondta. Hozzátette, hogy az Alkotmánybíróság elnökét pedig újra az Ab tagjai választanák meg maguk közül.