Levelezés;olimpia;vízilabda;Benedek Tibor;

2016-11-22 09:07:00

Benedek még nem heverte ki a riói csalódást

Jelenleg nem tudja, lesz-e még magyar szövetségi kapitány Benedek Tibor, aki január 1-től az Újpest vízilabdaklubjának szakmai igazgatójaként dolgozik majd.

"1989 óta, 27 éve vagyok a válogatott mellett. Most úgy érzem, el kell távolodnom tőle, más dolgokat csinálni. Ha eljön az ideje, és megjelenik bennem a hiányérzet, akkor majd elgondolkodom rajta" - nyilatkozta az M4 Sport műsorában a játékosként háromszoros olimpiai, továbbá világ- és Európa-bajnok Benedek, akinek december 31-ig szól a megbízatása a magyar férfiválogatottnál. Ám ő a riói ötkarikás játékokon elért ötödik hely után jelezte, hogy szerződésének lejárta után nem pályázik a szövetségi kapitányi posztra.

"Nagyon szerettem a posztot és a játékosaimmal dolgozni. Hittem a csapatban, sok mindent el is értünk együtt, de Rió után nem éreztem magamban azt a motivációt, amit négy évvel ezelőtt" - mondta el Benedek, aki szövetségi kapitányként a nemzeti csapattal 2013-ban világbajnok lett, 2014-ben Európa-bajnoki ezüstöt, 2016-ban pedig Eb-bronzérmet nyert.

"Hat hónap múlva Budapesten világbajnokság van, az én fejemben pedig az lenne, hogy mi lesz négy év múlva, így nem lehet elkezdeni egy ciklust" - hangsúlyozta Benedek. - "Nem gondolkoztam hosszabb távra, ezt a négy évet akartam megcsinálni. Egy olyan csapattal kezdtem Barcelonában, amelynek nagy része sok-sok évig válogatott volt. Négy év alatt próbáltam sok fiatalnak lehetőséget adni."

Benedek kifejtette, benne és a játékosaiban is van csalódás az olimpia miatt, de nem hiszi, hogy bármelyikük bármit megbánt volna a közösen eltöltött négy év alatt. Hozzátette, a szerződésében benne volt, hogy minden világversenyen a legjobb négyben kell lennie a válogatottnak, hiszen a mérce a három olimpiai aranyérem volt.

Hangsúlyozta, az UVSE-nél alá tartozik 13 edző, az ő munkájukat irányítja: "Szövetségi kapitányként szerettem volna minél több fiatalt beépíteni, mert hiszek abban, hogy a fiataloknak meg kell adni a lehetőséget. Az UVSE-nél végzett munkám azt is fogja szolgálni, hogy az újpesti utánpótlás-nevelés segítse a válogatott felépítését."

Kiemelte, személy szerint nem támogatná, hogy külföldi szakember legyen a magyar szövetségi kapitány. "Sok külföldi játékos szerepel a hazai bajnokságban, ha a válogatottat is külföldi irányítaná, attól gyengülne a magyar vízilabda" - szögezte le Benedek Tibor.